A parkolóban, az autók körül egy férfi sétálgatott. Kezében füzetet tartott, amibe fontoskodva jegyzetelt. Látszott, hogy valami nem stimmel vele. A júliusi hőségben ballonkabátot viselt. Az emberek vagy rá sem hederítettek, vagy csodálkozó pillantással végigmérték, s már mentek is tovább, megfeledkezve a dilis firkászról.
A buszmegállóban sokan álltak. Elvegyült a várakozók között, hallgatta, mit beszélnek.
— Teljesen tönkretették már ezt az országot — zúgolódott egy öregúr.
— Ilyen árak mellett az ember húsz perceket várjon, és még le is tapossák útközben a tömött buszon — helyeselt egy kosztümös, elegáns hölgy.
— A bérletek és a jegyek árát nem is a járatok sűrítésére fordítják, karbantartásra meg pláne nem. Tegnap is lerobbant, amivel reggel munkába mentem, el is késtem miatta… Na végre! Már látom, hogy jön — kapcsolódott be a beszélgetésbe egy göndör hajú fiatalember.
A ballonkabátos, furcsa fazon a háttérbe húzódott, maga elé engedve a felszállókat, majd megfordult és a közeli térre sietett, ahol leült egy padra. Elővette kabátzsebéből a füzetét és szorgalmasan teleírt néhány lapot.
Két férfi ment el előtte, füle hallatára egyikük meg is jegyezte:
— Nézd! Már megint itt van ez a bolond. A múltkor a piacon láttam, ott is valamit írkált.
— Csendes őrült, ártalmatlan — vélte a másik. A bolondnak titulált ember pedig figyelte őket, míg eltűnik alakjuk a tér túlsó oldalán. Akkor felállt és hazament.
A közelben lakott, egy bérház második emeleti lakásában. Amint belépett az ajtón, megkönnyebbülve vette le magáról végre a ballonkabátot. Nagyon szenvedett benne.
A fürdőszobában belenézett a tükörbe. Egy jóképű, de borostás, elhanyagolt arc nézett vissza rá. Szemeiből eltűnt a bamba, réveteg tekintet. Újra önmaga lehetett.
Bement a szobába, leült számítógépe elé és megírta szokásos heti jelentését. A legjobb titkos ügynöknek számított szakmájában. Tökéletes álcát talált ki magának, a bolond szerepben.
Elsődleges feladatként kihallgatta, miről beszél az utca embere. Milyen a hangulat, miféle pletykák, rémhírek forognak közszájon. Így tudták meg egyik évben a törvényhozók, hogy az emberek tíz százalékos adóemeléstől rettegnek. Ezek után könnyen döntöttek nyolc százalék mellett, a nép pedig tiltakozás, felháborodás helyett fellélegzett, majdhogynem örült.
Ő meg nemsokára másik lakásba költözik. Általában egy évnél tovább nem lakik sehol.
A környékbeli emberek pedig lassan elfelejtik, legfeljebb egy-egy mondat erejéig emlékeznek meg róla. Mint például szomszédjai, miután üresen hátrahagyta átmeneti otthonát.
— Mostanában nem látom a flúgost, aki a környéken kószált és írogatott a füzetébe.
— Igen, emlékszem, még az autók rendszámát is felírta. Tényleg, úgy látszik máshol „dolgozik”. A szerencsétlen — nevetett két fiatal lány, ahogy a bérházból az utcára léptek.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.15. @ 16:59 :: Magyar Eszter
