Magyar Eszter : Az ebéd íze

 

Ingyen konyha, a városban több ilyen is működik. Délidőben hosszú sor várja az ebédet, a bejárat előtt. Kis csoportokban beszélgetnek, egy szakadt hátizsákos meséli éppen, amit apjától hallott többször gyermekkorában.

Szülőfalujában ilyenkor nyáron kint dolgoztak a földeken. Ott ették meg a földön ülve, az ölükben az ebédet, aminek munkától elfáradva, farkaséhesen mindig csodálatos íze volt. Ő felnőttként mégis feljött a városba, állás reményében, persze munkanélküli, aztán pedig fedél nélküli lett. Az utcán rekedt.

Ahogy így álldogálnak, egyszer csak egy elegáns autó parkol le a járdaszegély mellett. Magas, erős, jól öltözött férfi száll ki belőle, egyenesen feléjük tartva.

— Jó napot, emberek! — köszön rájuk.

Több arc is felé fordul.

— Itt lakom a közelben, kertes házban, illetve most épül a ház. Keresek néhány férfit, aki eljönne segíteni az építkezésen. Szálláslehetőség lenne, ennivalót kapnának és fizetnék is a munkáért.

A sorban állók gyanúsan, bizalmatlanul méregetik a jövevényt.

— Ne féljenek, becsületesen megfizetem, ha valaki eljön dolgozni — toldja meg az ajánlatot.

Senki nem mozdul. Várják tovább az ingyen ebédet. Már nyitják is az ajtót, száll az étel illata. Vajon ennek milyen íze lehet?

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Magyar Eszter
Szerző Magyar Eszter 41 Írás
Szeretnék bemutatkozni, Magyar Eszter vagyok. Az íráshoz való vonzódásom elég régre nyúlik vissza, az iskolában, a matematika mellett a magyar nyelv és irodalom volt a kedvenc tantárgyam. Tinédzserként, a „mi szeretnék lenni” listán újságíró is szerepelt, a piaci kofa, hegedű művész, ápolónő, nyomozó, házvezetőnő mellett. Ebből az időszakból versek és egy négy felvonásos színdarab, melynek végére mindenki meghal, maradhatott volna fenn, azonban sok más halhatatlannal együtt ezek a művek is eltűntek. Fiatalon férjhez mentem, gyerekeim születtek, a munka, a háztartás mellett ekkor már az olvasásra sem nagyon maradt időm. Mikor már harmadik gyermekem is átlépett a tinédzserkor második felébe, egy baráti levelezés nyomán kezdtem újra írással foglalkozni. Mindez 2007-ben történt, három évvel később pedig már önálló kötetet jelentettünk meg, melyben idősebbik fiam két alkotása is szerepelt. Nyitott szemmel járok a világban, szeretem az embereket, érdekel a sorsuk. Sokszor vadidegenek megszólítanak, illetve az utcán, bárhol, bármikor könnyen teremtek kapcsolatot, pillanatok alatt együtt nevetek, vagy szomorkodom embertársaimmal. Érzéseimet, gondolataimat, a körülöttem lévő világról szóló véleményemet kis történetekbe foglalva osztom meg olvasóimmal.