A Békés család élete a megszokott, nyugalmas mederben folydogált. Márti munka után a házi teendőkbe merült, a lakás ragyogott, a két fiú, férje és fia körül mindent rendbetett, s gondoskodott róla, hogy mindig tele legyen a hasuk. A családfő, Gábor sokszor hazahozta a munkahelyi dolgait, esténként a számítógép előtt próbált végére érni teendőinek. Peti élte kiskamasz napjait, tanítás után szinte minden nap kosárlabdaedzésre járt, ami lekötötte fölösleges energiáját és megóvta hasonló korú, utcán csellengő társaitól. Nagyi karácsony előtt néhány nappal érkezett, hogy együtt töltsék az ünnepeket. Ezzel sem történt semmi különös, évek óta így szokás, mióta megözvegyült.
Február vége felé járt az idő, a hó és a jég is elolvadt az utakról. Nagyi még mindig náluk vendégeskedett. Lánya örült, hogy jól érzi magát, legfeljebb a családfő kérdezte meg néhányszor diszkréten, négyszemközt feleségét, „nem szeretne-e a Mama most már a saját otthonában lenni”. A rosszalló pillantás azonban, amit erre válaszul kapott, megint egy időre elvette a kedvét attól, hogy kérdezősködjön.
Na, nem is azért említette meg, hogy a karácsony már régen elmúlt, mert útban lenne szeretett anyósa, az sem idegesítette túlzottan, hogy számon tartja, hány üveg sört iszik meg vacsora után, hány szál cigarettát szív el az erkélyen. Igaz, hogy mindig előrebocsátotta, mikor érte ment, s kocsival hazafuvarozta, hogy nem fog ő senkit sem zavarni, csendben meghúzza magát. Meg sem szólal. Ez utóbbit még nem tapasztalták, de hadd mondja a magáét.
Mostanában azonban gyanús dolgokat művelt. Eddig is ellentmondásokba keveredett időnként, de az utóbbi időben érdekes szokásokat vett fel. Ezt a heti háromszori kártyázást a nyugdíjas klubban nagyon furcsának találták. Az abc-be sem tudott lemenni a fájós lábával. Persze ebben is akadt némi túlzás, a piacon bezzeg többször végigvágtázott egyik végéből a másikba, anya és apa alig tudták követni. A harmadik körnél, mikor vissza kellett menni a piac túlsó végébe, mert az őstermelők tíz forinttal olcsóbban adták a körtét, mint a zöldséges kereskedő, apa fellázadt.
Karácsonyra mobiltelefont kapott ajándékba, meg is jegyezte, hogy hiszen nem érti ő ezeket a modern dolgokat, a számokat sem látja már. Kötni, keresztrejtvényt fejteni sem tudott, szemorvoshoz kellett menni, erősebb szemüvegért.
Még hogy nem látta a számokat? Peti füzetére két méterről rábökött, mikor házi feladatában egy múlt idejű igét egy t-betűvel írt. Eddig a fotelban ült, elfoglalta magát fonalaival, rejtvényújságjaival. Mostanában a fotel üresen állt, folyton elmászkált otthonról. Egészen kivirult, fodrásznál járt, új ruhát is vett magának. Valami nem volt itt rendjén.
Egy hétköznap este aztán fény derült a titokra. A családfő íróasztalánál ülve akkorát ordított, hogy az ötödik szomszédban is összerezzentek.
— Ki használta ezt a gépet?
— Két napja be sem kapcsoltam — rázta a fejét rémült tekintettel anya.
— Biztos a gyerek, de csak jöjjön haza! — villogtak fenyegetően apa szemei. — Eltűnt a kimutatás, amin egy hete dolgozom. Holnapután le kell adnom. A szentségit! Ez egyszerűen lehetetlen. Lementettem — nézett hitetlenkedve a computerre. — Megmondtam már, hogy a gép nem játék. A jövő hónapban veszünk egy másik gépet a gyereknek, ne használja az enyémet — dühöngött tovább.
— Mi az, hogy a te géped? A családé — nyerte vissza lélekjelenlétét anya. — Azt beszéltük meg, hogy a gyerek tanuljon. Szabadidejében pedig mozogjon, ne a számítógép előtt üljön. Ebben a kérdésben eddig egyetértettünk. Nem kell neki külön számítógép. Amennyire az iskolai feladatokhoz szüksége van internetre, arra ez bőven elég.
Éppen a családi perpatvar kellős közepére érkezett Nagyi és Peti. A lépcsőházban futottak össze, együtt léptek be a lakásba.
— Mi történt? — kérdezte lányára nézve Nagyi. — Kihallatszik a folyosóra, hogy veszekedtek — tett szemrehányást.
— Te ki vagy rúzsozva és felvetted a kosztümömet — hüledezett Márti, ahogy édesanyjára nézett.
— Micsoda? — vette szemügyre anyósát Gábor is, de nem foglalkozott tovább a kérdéssel, kimutatását akarta sürgősen előkeríteni. — Kisfiam, gyere csak ide! — szólalt meg vészjóslóan.
— Tessék, apa? — lépett a szobába a fiú gyanútlanul.
— Megmondtam százszor, hogy ne játssz a gépen, mert nem tesz jót neki. Ráadásul eltűnt a kimutatás, amit két nap múlva le kell adnom. Hogy mersz hozzányúlni a dolgaimhoz?! — emelte fel újra a hangját.
— Nem én voltam! Apa, én nem is voltam itthon. Minden nap este érek haza edzésről — védekezett Peti.
— Akkor ki, talán az UFO-k? — dühöngött apa, majd ahogy ismét anyósára nézett, hirtelen ötlettel azt találta mondani — vagy talán a Nagyi? — vigyorodott el a képtelen ötleten, egy pillanatra megenyhülve, elégedetten nyugtázva jó humorát.
— Mi a probléma? — kapcsolódott be a vitába az idős hölgy.
— Az a probléma, drága mama, hogy ebben a lakásban furcsa dolgok történnek.
— Nem történik semmi furcsa, csak ti vagytok elmaradva néhány dologgal. — Majd szobájába sietett, s papírokkal a kezében jött vissza. — Ezt keresed? Kinyomtattam. Nagyon trehány munka. Még számítási hiba is volt benne, de ezek a girbe-gurba sorok? Holnap megcsinálom neked Excel-táblázatba, úgy add le — nyújtotta a kimutatást vejének.
Apa szája tátva maradt, csak hangfoszlányok törtek elő belőle, értetlenül artikulált.
— Há… ho… mi… mióta tud a mama számítógépezni? — vette el a papírokat, hitetlenkedve.
— Néhány hete. A kerületben meghirdették nyugdíjasok részére az ingyenes tanfolyamot.
— De Anya! — képedt el Márti is. — Nem kártyázni jársz a nyugdíjas klubba?
— Ugyan már kislányom, kártyajáték… — legyintett —, internetezni járok. Az Excel-táblára pedig Lajos tanít.
— Ki az a Lajos? — kérdezték egyszerre hárman.
— Ó, csak a tanfolyamról ismerjük egymást, néhányszor jártam nála, korrepetál.
— Micsoda? Idegen férfiak lakására jársz?
— Nincs köztünk semmi, csak email-ezünk — nyugtatta lányát teljes természetességgel a Nagyi. — Géza is féltékeny Lajosra, de nincs oka rá — tette hozzá.
— Ki az a Géza? — kérdezték megint egyszerre hárman.
— Interneten ismerkedtem meg vele, nagyon rendes úriember.
— Ez a család nem normális — jelentette ki apa, a fotelba roskadva. Majd, gyanakodva rákérdezett: — Itthonról is szokott email-ezni a mama?
— Igen, csináltam magamnak postafiókot.
— Bocsáss meg drágám! — szólt a férfi most feleségéhez. — Már azt hittem te levelezel új postafiókból, kezdtem gyanakodni. Ne haragudj!
— Ami azt illeti, én pedig rád gyanakodtam — vallotta be az asszony. — Anya, miért nem mondtad meg, hogy számítógépezni jársz? — fordult édesanyjához.
— Folyton rohantok, oda sem figyeltek rám, mit csinálok. Nem érdekel benneteket. A nagyi beveszi a gyógyszerét, kötöget a fotelban, néha valami finomságot készít, egyszóval nem kell vele törődni, el van magában — vette sértődőre a figurát Nagyi. — Nekem is jár egy kis szórakozás — duzzogott tovább.
— Nekünk meg nyugalom jár, néha tájékoztathatna új ismereteiről — mérgelődött apa. — Remélem holnap estére tényleg készen lesz a kimutatás, egyszerűen nem találok szavakat — csóválta fejét.
Az este további részében szép lassan lehiggadtak a kedélyek. Napirendre tértek a dolgok ilyetén alakulása felett.
Másnap délután, ahogy Gábor hazaérkezett, Nagyi már várta.
— Tessék, itt van a kimutatásod. — Vejének le is esett az álla.
— Nagyon szépen, precízen megcsinálta. Köszönöm szépen.
— Máskor is rám bízhatod — kacsintott cinkosan Nagyi.
— Na, azt azért talán nem kellene. Az almás palacsintájában még mindig jobban bízom.
Minden jó, ha a vége jó!
Apát megdicsérte a precíz kimutatásért a főnöke, Peti kapott egy másik számítógépet, Gézát meghívták szombatra ebédre, Lajost pedig vasárnapra, hogy azért őt is megismerjék. Nagyi pedig, ha elunta az internetezést, akkor kicsit kötögetett a fotelban, s a rejtvényt is látta új szemüvegével. Azért néha meglepte a családot valami finomsággal, bár erre egyre kevesebb ideje jutott, mióta unokája iskolai újságjának szerkesztésében is részt vett.
Peti az íróasztala fölött elmerengve azon gondolkodott, vajon a hagyományosan működő Nagyit szerette jobban, vagy ezt az újat?
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Magyar Eszter
