Az idő — régi rossz szokása szerint — szaladt, rohant. Már megint este lesz, mire hazaér, csóválta fejét elégedetlenül Gábor.
A határidős munkának készen kellett lennie. Csodálatos módon minden remekül haladt, s két számítás között valaki mintha megsúgta volna neki, nehogy megfeledkezzék róla, ez a nap nem a szürkék sokaságába tartozik. Persze, mire végre kilépett az irodaház kapuján, a városba falusi hangulatot csempésző, közeli templom harangja hetet ütött. Sietősre váltotta lépteit, csak talál útközben valami kis boltot, ahová beszalad egy üveg italért.
Ahogy szedte lábait, egyszerre tényleg megpillantott egy mini abc-t. Nem emlékezett, hogy valaha látta volna ezt az üzletet, pedig évek óta, nap mint nap erre járt.
A gazdasági válság óta gyakran nyílnak és zárnak be üzletek, magyarázta magának, különben sincs ideje most ezen mélázni. Belépett az ajtón, szeme egy pillanat alatt körbejárt és mindjárt meg is akadt egy sötétzöld, érdekes formájú üvegen, amit határozott mozdulattal levett a polcról. Még a pult mögül várakozón rátekintő, fura fazonú eladón sem csodálkozott, akinek az egyik fülében méretes arany karika, fején pedig egy színes turbánféleség díszelgett. Manapság mindenféle maskarákban, tetoválva, különféle testékszerekkel járnak-kelnek az emberek, sohasem törődött ilyesmivel, gyorsan fizetett és folytatta útját.
Leginkább ünnepek alkalmával, amik emlékeztették őket az idő múlására, érezte feleségén a szomorúságot a gyerek hiánya miatt. Már jártak orvosnál, mindent rendben találtak mindkettőjüknél, mégsem lett lakója a gyerekszobának álmodott helyiségnek.
Nyolc év alatt kicsit halványult kapcsolatukban a csillogás, megkopottá váltak a boldog pillanatok, alábbhagyott a szenvedély. Még ezen a napon is rutinosan csókolták meg egymást az előszobában, ahová felesége eléje jött üdvözölni, s csak akkor mosolyodott el, mikor elővette táskájából az üveget. Mindjárt be is szaladt a szobába a szekrényhez, és egy gyönyörű, türkizkék pulóverrel a kezében lépett hozzá, hogy megölelje és sok boldogságot kívánjon maguknak.
— Annyira örülök, hogy nem felejtetted el az évfordulónkat — simult hozzá. — Gondoltam, hogy valahogyan célzok rá a héten, de mégis úgy döntöttem, hagyom, hogy neked jusson eszedbe.
— Felbontom a palackot, hozd a poharakat, koccintsunk! — válaszolta a férfi, magához ölelve. — Aztán kihúzta a dugót az üveg szájából, s megdöntve próbált önteni belőle a felesége által odatett két talpas pohárba, de nem történt semmi.
— Mi az ördög! Üres az üveg! — emelte szeméhez, s forgatta a palackot megdöbbenve.
— Csak levegő van benne. Ez felháborító! Holnap visszaviszem, és jól beolvasok az eladónak. Micsoda csalás! — háborgott értetlenül.
— Biztos csak egy szellem van a palackban — nevette el magát Ági. — Ne mérgelődj! Szerintem ez vicces. Nem egy sablonos üveg bor — nyugtatgatta férjét az asszony.
— Nem illik ajándék esetén emlegetni, de az árán nem nevettem. Lehet, hogy valami szélhámosság. Most mivel koccintunk? — morgolódott tovább Gábor.
— Hozok egy kis szörpöt a konyhából. Nem az a lényeg, hogy mit iszunk, hanem az, hogy együtt vagyunk — próbálta engesztelni párját a nő.
— Ebben igazad van, de azért vettem, hogy ünnepeljünk — szólt még a konyha felé tartó felesége után a férj, azonban, mikor Ági kezében a szörppel visszaért, valami furcsa, régi, távolinak tűnő érzés kerítette hatalmába. Ahogy meglátta, olyan erővel fogta el a vágy, hogy megölelje, simogassa, érezhesse az illatát, mint valamikor, kapcsolatuk kezdetén. Odalépett hozzá, elvette kezéből és az asztalra tette a szörpös üveget, majd szorosan átölelve, szerelmes szavakat suttogva fülébe, húzta gyengéden a hálószoba felé. Az asszony sem tiltakozott, boldogan, odaadóan viszonozta férje váratlan, gyengéd érintését.
Csodálatos éjszakát töltöttek együtt, alig tudtak kibontakozni egymás karjából. Még egy és még egy utolsó csók tartotta fogva őket, így kicsit elcsúsztak a munkába indulással.
Más reggeleken az asszony csomagolni szokott férjének uzsonnát, de most nem fecsérelték az időt ilyesmire.
Gábor felvette a nyúlcipőt, de mielőtt kilépett volna a lakás ajtaján, önkéntelenül benézett a spejz nyitott ajtaján. A legalsó polcon várakozó üres üvegek között megpillantotta a palackot, mégpedig ugyanúgy, ahogyan megvette. A szája bedugva, sőt a dugón érintetlennek tűnt az arany papír, rásimulva az üveg nyakára, mintha fel sem lett volna bontva. „Ági eltette emlékbe” gondolta. Mint mikor annak idején a színház, mozi vagy más szórakozóhelyekre szóló belépőjegyeket, éttermi szalvétákat a randevú végén elkérte tőle, hogy egy dobozba gyűjtse, amit máig őriz. Ez csak egy szentimentális női szokás, nyugtázta, de azért nem volt kedve ellenére. Régóta a szekrény mélyén lapult a doboz, de ezen az éjszakán még az is előkerült. Együtt nézegették a kicsit már elhalványult papírok hátuljára írt dátumokat, az első rózsacsokorból lepréselt, kiszáradt virágszirmokat. Máskor Gábort biztosan nem lehetett volna rávenni az effajta nosztalgiázásra, de most minden, de minden valahogy megváltozott.
— Látom, nem tudtál megválni az üvegtől, visszacsomagoltad — jegyezte meg, kissé tettetett rosszallással.
— Hozzá sem nyúltam, ott maradt az asztalon — állította Ági.
— Ne viccelj! — hitetlenkedett Gábor. — Na jó, akkor tartsd meg — legyintett. — Rohanok, már így is késésben vagyok.
Minek is vinné vissza az üveget, hogyan bizonyítaná, hogy nem volt benne semmi, azért biztosan látszik rajta, hogy már felbontották — gondolta. Uzsonna híján, délfelé igencsak korgott a gyomra, ezért úgy döntött elszalad a kis boltba valami harapnivalót venni. Legalább megnézi magának közelebbről, miféle üzlet ez? Nem is sejtette, hogy újabb meglepetés éri. Többször elment a ház előtt, ahol szerinte lennie kellett volna, de nem találta. Pedig a frissen tatarozott, zöld-sárga színűre festett falra határozottan emlékezett. Egy idős néni jött vele szembe, megszólította, kiderült, a környéken lakik ötven éve, de azt állította, hogy ennek a háznak az aljában sohasem létezett semmiféle abc.
Pár hét elteltével Ági egy nap boldogan hívta Gábort, aki munkahelyén egész nap türelmetlenül leste telefonját. Az asszony az orvostól jött, aki megerősítette, hogy babájuk lesz. Az ultrahang vizsgálatnál pedig kiderült, hogy mindjárt két kiságyat kell vásárolni, mert annyi év után ikreik fognak születni, mégpedig egy kislány és egy kisfiú.
Áginak szilárd meggyőződésévé vált, hogy a palacknak, a rejtélyes, pici abc-nek köze van szerelmük újjá éledéséhez és gyermekeik születéséhez. Gábor is hajlott rá, hogy higgyen benne, de azért nem vallotta be, főleg, ha társaságban említette felesége. Akkor még azt is hozzátette, hogy ilyen misztikus történeteket csakis asszonyok találhatnak ki.
A keresztelő után néhány nappal az újdonsült édesanyát régi barátnője hívta telefonon. Nem tudtak ott lenni férjével a szertartáson, mert elutaztak, de gratulált Ágiéknak és kérte, hogy látogassák meg őket, teljes létszámban szombat délután. Szerencsére közel laktak, ők pedig újabban nem jártak sehová, így aztán örömmel készülődtek a vendégségbe. Az asszony tudta, hogy barátnője is régóta vágyik babára, de eddig még nem jött össze a várva-várt terhesség.
— Vigyük el Zsuzsiéknak a palackot! Nekünk szerencsét hozott. Talán tényleg egy szellem lakik benne, mégpedig a jótékony fajtából — állt elő az ötlettel Ági. Gábor kicsit hitetlenkedve húzta fel szemöldökét, ingatta fejét, de aztán nem ellenkezett.
— Legyen, ahogy akarod — egyezett bele —, legrosszabb esetben egy sületlen tréfa kerekedhet belőle — s bajsza alatt somolyogva kiment a spejzba az üvegért.
— Azért betettem a táskába egy finom pezsgőt is a biztonság kedvéért — fűzte hozzá a lépcsőházban —, hátha Zsuzsiék nem fogadják szívesen a palackban lakó szellemet.
Egy év múlva Zsuzsiéknak kisfiuk született. Ági, mint a győztes hadvezér mesélte el barátnője terhességét, később a kicsi megszületését Gábornak.
Azóta Zsuzsiék is elajándékozták az „üres” üveget egy házaspárnak, ki tudja merre, kinél jár a „szellem a palackban”, hogy teljesítse kívánságaikat, boldogabbá tegye életüket.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.08. @ 20:10 :: Magyar Eszter
