Marthi Anna : Árnyalás

2015.02.20. Marthi Anna Vers 1
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

Akinek fáj a tisztaság, öröm a fájdalom, nem selejt, inkább a zokpuha simítás, mint a szánalom.

Az ördög isten tenyerén lángra lobban. Miközben korbácsa papfenyítő, ez rá is vissza(ki)csattan.

Ki meri szerelmét odakovácsolni saját poklához, ki mer leküzdeni ábrándvilágot? Félelme helyett

odaadóbb, ha eredetibben szeret, mint kés alá vinni unalmas bőrét, harcol szíve mind a kettőért.

Forrás és tenger közt medernek hossza; szelídül, vadul, ahogy csiszolja kőtestét a fájdalomnak.

 

Legutóbbi módosítás: 2015.02.20. @ 19:11 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak