a félelmetes árnyaimat legbelül
a konokságomat fejetlenségemben
a tisztaságomat szűzien őrködve
a gyalázatomat rontásomon felül
vigalmamat a szenvedély kapuján
könnyemet egy csüngő fűz árnyában
siralmamat mély fekete keresztfán
napjaimat az órák rohamában
emlékeim mosódó képeit
a szeretet negédes illatát
a csalódás megszégyenült perceit
és hajam hullámzó vonalát..
egy tollpihe szárnyalás
épp csak megtorpan puhán
aztán nincs sehol sem
elviszi hátán a szél.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.03. @ 06:06 :: Pál Abigél