Tört kalászok s rögök felett
tüdő tikkad nyár derekán,
délben a térd meg-megremeg,
szó sem bicsaklik, ha netán
bolha csíp harisnyakorcban,
mikor kendőt libbent a szél…
Homlok mögött bár ősz konty van,
torzsok közt friss kéz keresgél.
Magot, búzát. Hullt életet.
Jövőt szed, hisz nem jut kenyér!
Ki az utcán sem ténfereg –
szíve zeng, bár búval zenél.
Zenélnek az éjt virrasztók –
sűrűn jár erre a Kaszás.
Arcokra könny jut, nem habcsók
s reggelt nyög a gerinckopás.
Mert ki gonosz: csak ostoroz!
Embert, rabot – barmokat hajt,
szenvedést kínnal sokszoroz,
s kéjjel lesi, ki miben halt!
Éhség vagy szomj? – lassú halál.
Kibírható, bár kegyetlen.
Ma gamma és ionsugár
hasít utat fegyverekben.
Magát irtja ki a Sátán?
Önnön farkába mért harap?
Mélybe kit taszíthat Ármány
világló, fényes Nap alatt?
… Kiknek múltját s agyát törlik –
nyelvet veszt bősz sokadalom.
A galádság levest főz itt
s gulyást kínál – ravatalon!
Hazugságból háborút szít,
békében söpri a padlást,
s mellkasában csontosult szív
piedesztált hirdet: Vallást!
Nem ért többé próféciát,
Buddhákat irt és bölcseket,
vizekbe savat önt, ciánt –
lelket öl e dölyf-szörnyeteg!
Magok érnek – tárt Mennyekben
Sorsvihar nem törhet kalászt.
Táguljon az, ki hitetlen
s lásson végre Égi Halászt!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Pásztor Attila - Atyla
