December közepén, vagyis az itteni nyár kezdetén érkező mérsékelt kontinentális éghajlati viszonyokhoz szokott európai turistát leszálláskor egy újabb meglepetés várja. Az első dolog, amit ideérkezésemkor vásároltam, az egy meleg nadrág volt. Miközben az itteniek rövidnadrágban, szandálban, zokni nélkül, netán egyenesen mezítláb sétáltak, én fáztam. Az igazsághoz tartozik, hogy ehhez Wellington sajátos éghajlata is hozzájárult. Egy „normális” nyári napon itt 14-24°C között ingadozik a hőmérséklet. (A valaha mért téli minimum -1,5°C, a nyári maximum +31,2°C). Ugyanaznap, amikor Wellingtonban 18°C fölé nem emelkedik a hőmérő higanyszála, ötven kilométerrel arrébb, Featherstonban lehet, hogy huszonhét fokot is mérnek.
A hőmérséklet abszolút értéke nem mérvadó. Ami még szokatlan számunkra, az a levegő magas páratartalma, amely még a száraz évszakban is 80% feletti. Ilyen páratartalom mellett jobban izzad az ember, s jobban megérzi, ha mászni kell (pl. hegyre), hamarabb elfárad. Emiatt mi európai turisták a hőmérsékletet másként érzékeljük, mint otthon. Tizenhat fokon megvesz az isten hidege, egy idő után hozzászoksz, hogy a tizennyolc egész elviselhető, húsz fok, az már kellemes, a huszonkét fokon már túl meleg van, huszonnégy fok felett pedig már „kánikula”. Ám ügyeljen az árnyékos helyekre (pl. Botanikus kert, Karori park) látogató turista. Az erdőben előbb-utóbb fázni fog a lába, ha nem húz zoknit, noha a napon melege volt… Hasonló kalandban lehet része, ha az égető délutáni nap heve elől a ház árnyékába menekül. Ott lehet fázni, fog…
Amit nem érdemes kispórolni a csomagból, az a fejfedő (kalap, kendő), a jó minőségű napkrém és a minőségi napszemüveg. Az ózonlyuk alatt könnyű napszúrást kapni. Még borús időben, a felhőkön átszűrődő napsugaraktól is le lehet égni! Otthon sohasem hordok napszemüveget, és utálom a kenceficéket (könnyen barnulok), de itt ráfanyalodtam használatukra.
Bár a negyvenöt fokos déli szélesség az ország közepén (a déli sziget északi részén) halad át, egészen mások itt az éghajlati viszonyok. Az éghajlat nem mérsékelt kontinentális, mint Európában, hanem mérsékelt óceáni. Nincs négy évszak csak kettő: esős „tél” és száraz nyár, nincsenek nagy hőmérsékletingadozások. Az óceán nehezen melegszik, és nehezen hűl le, ugyanakkor sokkal több a csapadék (háromszor annyi, mint itthon), és nagy része az esős évszakban hull le. Az Orongorongo nyáron egy kis patak, télen Tisza méretű folyammá dagad… Az Egyenlítőhöz közelebb fekvő Északi-szigeten csak a Tongariro és Ruapehu kétezer méter feletti ormain hull a hó, a Déli-szigeten a Cook-hegységben már gleccserek is akadnak. Én mindenesetre azt ajánlom mindenkinek, nyáron (értsd: amikor Európában tél van) érdemes ide látogatni. (Sízni otthon is lehet).
Wellington időjárási viszonyait csúfneve, Windy Welly, azaz Szeles Welly is érzékelteti. Nem ritkák itt a 100 km/h feletti szelek. Az ország egészére ez ismét nem igaz. Az itteni erős légáramlatok a Csendes-óceán és a Tasman-tenger közti öt fokos hőmérséklet-különbségnek, és az öt óra eltéréssel tetőződő árapálynak tulajdoníthatók. Ezért viharos, és hírhedt a Cook-soros is a tengerészek körében.
Az árapály sokkal nagyobb, mint nálunk. A vízszint több, mint két métert is ingadozhat. Ha a potenciális tolvajoktól nem kell félni, és nyugodtan ott lehet hagyni a holminkat a parton, azért ügyelni kell, hogy hol, mert ha hosszabb sétára indulunk, mire visszaérünk, esetleg elviszi a dagály… Apálykor az úszni nem tudónak ügyelnie kell melyik sekély tengerben levő sziklára telepszik, hiszen egy idő után ott rekedhet… Hogy mit jelent egy ekkora vízszint-ingadozás? Akad hely, ahol dagálykor a partot a lábunk mellett csapkodó tenger apálykor eltűnik a láthatárról. Ugyanakkor, ha magas sziklák alatt indulunk hosszabb sétára, ajánlatos utána nézni, hogy mikor tetőzik a dagály, mert vannak helyek, ahol apálykor autóval lehet száguldozni, dagálykor pedig életveszélyes kaland ott tartózkodni, mint például Cape Kidnappers festői szépségű sziklafalai alatt. Mi csak némi lábmosással „fizettünk” a késlekedésért.
A fürödni szándékozót is kaland várja, amikor például fotóval akarja bizonyítani: „Aznap, amikor nálatok —33 fokot mértek, én fürödtem az óceánban!” Mastertonban még huszonhét fokot mutat a hőmérő, ötven kilométerrel arrébb a harminckilencedik szélességi fokon Riversdale Bayen már tizennyolc fokon száll ki az autóból. „Csak azért is megfürdünk!” csatakiáltás után igencsak friss élményben lesz része, amint a tizenöt fokos vízben megmártózik, és visszasírja az égei-, adriai- és fekete-tengeri élményeit. Ám az egykori feketehalmi strand vizében edzett brassói turistát ez nem tartja vissza. Kalandra, és emlékezetes fürdésre vágytunk, nemde? A tengeri mentő kizárólag miattunk jött le a partra, és figyelmeztetett, hogy csak a két piros-sárga zászló közti partszakaszon fürödhetünk. Megtehetjük máshol is, meg nem büntet senki, de felelősséget és mentést nem vállalnak.
Az újabb meglepetés akkor ért bennünket, amikor néhány nappal később a Queen Elisabeth Parkban, a Tasmán-tengerben próbáltuk megismételni hőstettünket. Az óceánhoz hasonlítva a húsz fokos víz kellemes melegnek tűnt. A Dél-Ausztrál áramlat miatt a tenger öt fokkal melegebb.
Legutóbbi módosítás: 2015.02.25. @ 11:11 :: Vandra Attila
