Megtanultalak, akár a szándékot,
mozdulatát a rezzenéstelenség,
mikor gyöngyszürke fejed elfordítod,
hogy meg ne halld, ha visszakéredzkednék.
Folyton kibuggyansz önnön undoromból,
te lidérces álommá nőtt hatalom.
Félájult imákban teremtlek újból,
míg csókjaid lángolnak bordáimon.
Belém dermedt kín vagy, szelíd irtózat.
El nem torzít már semmilyen lüktetés,
mint gyöngelelkű, hazudhatnék rólad,
nem voltál egyéb, csak néhány széptevés.
Megtanultalak, akár a szándékot,
szeretni az utolsó tagadásod.