Jó volna még hozzád bújni,
olyan nyilvánvalóan pofátlan nesszel,
ahogy szeretni tudnak a parázshúsú angyalok.
Csendtakarónk már héttonnányi,
mégis körbe rajzoltuk gőzölgő tűzfészekkel,
s egymás könyörtelen terhét már úgy viseljük,
mint magányukat a társtalanok.
Amikor ujjaidat utoljára görgetted végig hátamon,
akár a nehéz köveit borzongató hűséggel simító tenger,
akkor kellett volna minden némaságon túl kiáltanom.