Úgy harminc éve moziba vittem a gyerekeket. A fiamat és Petit. „A kis hableány” című filmre. Kijőve a moziból Peti rázendített a „Hej, kokkolórum” szövegű betétdalra. A friss élmény hatására ez rendben is volt, csakhogy azóta, ha nagy néha találkozunk, mindig elénekli.
Egy másik emlékezetes epizód 1992-ben esett meg. Szerettem volna beíratni a fiamat egy budai elit gimnáziumba. Kerestem valami kapcsolatot, az igazgatónő szívét meglágyítandó. Találtam is egy barátom személyében, aki ebben az iskolában végzett.
Pontosan érkeztünk a megbeszélt időben, bemutatkozáskor elhadartam a nevemet, majd előadtam a kérésemet, miszerint szeretném, hogy a gyermekem ebbe az iskolába járhasson.
A fiam kitűnő tanuló stb., stb…
— Felesleges bármiféle protekció, öröm, ha ilyen gyerekeket felvehetünk.
Megköszöntem.
— Szabad a gyerek nevét?
— Hogyne. Zilahy Bence.
Az igazgatónő felkapta a fejét.
— Mondja csak, nem rokona véletlenül a Péternek?
— De igen — vallottam be.
— Sajnálom — bár ez nem látszott rajta —, a Pétert még én tanácsoltam el az iskolából a renitens magatartása miatt. Zilahyból elég volt egy is.
Szépen megköszöntem az igazgatónőnek, a barátomnak és később Petinek is.
Lássuk, mi lett abból a renitens diákból.
Az ELTE bölcsészkarán tanult filozófiát, anglisztikát és kulturális antropológiát. Rövid ideig egyetemi oktató, majd 1997 és 1999 között a LINK Budapest kétnyelvű irodalmi internet folyóirat szerkesztője. 1998-tól a Világirodalmi Sorozat szerkesztője a Jaknál, majd a Gondolat Kiadónál.
Több hazai és külföldi díjat kapott, köztük Móricz Zsigmond-díjat és az Év Könyve Díjat Ukrajnában.
2001-ben a New York University vendégtanára volt.
1998-ban jelent meg „Az utolsó ablakzsiráf” című képes szótárregénye az Ab Ovo kiadónál — a könyvet számos nyelvre lefordították, s a belőle készült hangjáték elnyerte a Rádió hangjátékpályázatának első díját.
Az utolsó ablakzsiráf (részletek)
„Az ablakzsiráf egy képeskönyv volt, amelyből olvasni tanultunk, amikor még nem tudtunk olvasni. Én már tudtam olvasni, mégis meg kellett tanulnom, mert akkor minek az iskola.
Az ablakzsiráf közérthető módon tárta elénk a világot ábécésorrendben. Mindennek megvolt a helye és értelme, szimbolikus és hétköznapi, megtudhattuk belőle, hogy a Nap keleten kel, szívünk a baloldalon van, az októberi forradalom novemberben, és az ablakon beárad a fény — akkor is, ha be van csukva. Az ablakzsiráf tele volt hétfejű sárkánnyal, tündérrel, ördöggel meg királyfival, és azt írta róluk, hogy nem léteznek. Négyféle sárkányra emlékszem, ami nem létezik, és három királyfira. Az ablakzsiráf szótagolva megtanított olvasni a sorok között. Magától értetődött, mint a tévémaci lefekvéskor, senkinek se jutott eszébe rákérdezni. Az ablakzsiráf az ablakzsiráf.
Az ablakzsiráf a gyerekkorom, az öltöző, a tornaóra, az állandó növés, egy szebb kor előtti kor, a puha diktatúra, a házi feladatom, az ártatlanságom, a generációm. Az ablakzsiráf egy könyv, aminek az egyik szereplője én vagyok. Húsz év múlva megkérdezte valaki, csak akkor jöttem rá, hogy az első és az utolsó szó, az alfa és az ómega, az ablak és a zsiráf.
Igen. Az ablak a kezdet, az ablakon át jön a fény, a zsiráf a véges végtelen, a szürrealizmus, lángoló zsiráfok, sose halunk meg! Egy lexikon, amelyben benne van, ami kimaradt.”
Fotózással is foglalkozik, több kiállítása volt Budapesten.
Nem könnyű a magyar írók élete, még focizni is tudniuk kell. A firenzei EB-n első lett a magyar íróválogatott. Na, ja, ilyen írókkal könnyű: Esterházy Péter, Farkas Zsolt, Garaczi László, Kukorelly Endre, Zilahy Péter.
(Felvetődik a kérdés, hogy a profi focistáink miért nem nyernek semmit. Talán mert se focizni, se írni, se olvasni nem tudnak.)
2008-ban Graz város írója lett.
2009-ben elnyerte Albert Einstein-ösztöndíjat, így egy évig Berlinben Albert Einstein házában
alkotott.
Mindeközben a világ 26 országának sajtójában publikál az USA-tól Izlandon át Luxemburgig.
Telt házas előadáson szerepelt a Brodwayn a külön erre az alkalomra írott performanszával.
„Der lange Weg nach nebenan” (A hosszú út közelre) című drámáját a berlini Volksbühne mutatta be, és a darabot Weimarban, Stuttgartban, Lipcsében, Münchenben, Salzburgban, Düsseldorfban és Bécsben is előadták.
Legutóbb az édesapja (nagybátyám) temetésén találkoztam Péterrel. A halotti tor kezdetekor felállt, és így szólt az egybegyűltekhez: „Apám azt akarná, hogy ne búslakodjunk, vigadjunk, és rúgjunk be.”
Megtörtént.
Kimentünk elszívni egy cigarettát, és akkor, de csak halkan, eldúdolta nekem a „Hej, kokkolórum”-ot.
Van egy sejtésem: a fiamat most már felvennék abba a gimibe. Sőt még engem is.
Végezetül Peti egy verse, kóstolónak:
aki elment többé nincs
többé nem nyom le kilincs
nem szeret nő nem hal halál
nem rág köröm nem szúr szakáll
ha már elment lelke rajta
nem mer leves nem gyújt gyertya
nem üt vissza nem szül gyerek
nem vár haza nem főz meleg
meddig tart és miért nem enged
meddig szorít belém lehellet
miért tüntet ki értelem
miért szórakoz pont velem
Senki többet, harmadszor?
Legutóbbi módosítás: 2015.02.04. @ 13:17 :: Zilahy Tamás