Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás tengeren, ott ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy szürke, kicsi galamb. A társai mind nagyobbak voltak nála, ezért senki sem barátkozott vele. Szegényke egész nap egyedül csipegette az útszélen elejtett magokat, melyek az arrafelé járó kocsikról potyogtak le.
Az egyik nap, szomorúan gubbasztott az út menti fa ágán, és várt egy gabonát szállító kocsit, hátha néhány szem neki is jut belőle. Hamarosan jött is egy zsákokkal megrakott szekér. Egy fiatal, hetyke legény hajtotta az ökröket. Már messziről látszott őkelmén, hogy valamiért igen felvág. Mintha ő lenne a király, pedig csak egy béreslegény volt.
Amikor szekere elhaladt a fa előtt, amin a szürke, kicsi galamb várakozott, a kocsi zökkent egyet, és néhány gabonaszem lepottyant róla. Az éhes galamb mindjárt odarepült, hogy felcsipegesse a lehullott magokat. Szerencsétlenségére a béreslegény visszapillantott az útra, és látta, hogy egy madár szaporán eszeget.
Nem kellett hozzá nagy ész, hogy kitalálja: a zsákjaiból kihullott magokkal csillapítja éhségét. Iszonyatos haragra gerjedt. Azonnal megállította az ökrös szekeret, és mérgesen kiabálni kezdett:
— Hess, te szürke galamb! Azok a magok a szekeremről estek le. Megtiltom, hogy akár egyet is megegyél belőle!
A kicsi, szürke galamb hallotta, amit a béreslegény ordibál, de úgy gondolta, előbb-utóbb elunja, és folytatta az útját.
De nem így történt. Az leugrott a szekérről, és a galambhoz rohant. Szegény kis állatnak még annyi ideje sem maradt, hogy elrepüljön. Az irigy legény megmarkolta, és beletette a tarisznyájába.
— Most pedig viszlek a bíróhoz, hogy ítéljen el, amiért a magomból lakmároztál.
Hamarosan a szekér befordult bíróuram kapuján, és a ház ura csodálkozva nézte, mit akar ez itt.
— Mit hoztál nekem, fiam? — kérdezte a bakról leszálló legénytől.
— Nem hoztam én semmit bíróuramnak — válaszolta a legény. — Csak az igazságomat keresem. Íme, itt van e szürke, kicsi galamb.
— Látom én azt jól — nézett nagyot a bíró, amikor a szerencsétlen madár előkerült a tarisznya mélyéről. — Miért hoztad el nekem?
— Tudja, bíróuram, ez a szemtelen állat felcsipegette a szekeremről lehullott magokat. Mégiscsak bosszantó, hogy az engedélyem nélkül lakmározzon a zsákok tartalmából. Nemde? Kérem, tegyen igazságot!
— Bizony, bizony, ez nem egyszerű dolog — gondolkodott el a bíró, és egy jó nagyot szippantott a pipájából. — Ezt az ügyet azonnal ki kell vizsgálni.
— Remélem, bíróuram, oly okosságra jut, hogy a vétkes elnyeri méltó büntetését.
— Ebben biztos lehetsz, fiam.
A béreslegény előre örült, hogy a bíró jól megbünteti a kicsi galambot. Elmegy a kedve attól, hogy felcsipegesse a lehullott magokat az országúton.
A bíró nekilátott, hogy igazságot tegyen. Nézte, forgatta a hatalmas törvénykönyvét. Közben meg-megvakarta a kobakját, és még nagyokat hümmögött is hozzá.
— Nem könnyű eset — mondta a bíró. — Hány zsák gabona volt a szekéren?
— Legalább ötven — válaszolta gyorsan a béreslegény.
— És melyikből hullott ki a mag, és mennyi?
— Ha bíróuram megfeszít, akkor sem tudom. Észre sem vettem, amikor lehullott. Azt meg végképp nem tudom, mennyi.
— Mi a bizonyíték, hogy a te szekeredről pottyantak le azok a magok? — villant egy nagyot a bíró szeme.
— Ki másé lehetne, amikor én mentem arra?
— Ebben, látod, igazad van. Ez a szürke, kicsi galamb megkárosított téged. Ezért büntetést érdemel. De még mindig nem tudjuk, hány maggal károsított meg. Ezért utasítalak, azonnal láss hozzá megszámolni, hány gabonaszem van a zsákokban! Amikor ezzel végzel, akkor megtudjuk, mennyivel hibázik a szállítmány, és mennyi magot evett meg a galamb. Utána majd ennek arányában meghozom az ítéletet.
A béreslegény nem is értette, mit kíván tőle a bíró. Csak akkor kapott észbe, amikor kiborította az első zsákot, és számolni kezdte a gabonaszemeket.
— Pontosan számolj, fiam! — mondta neki a bíró. — Ha észreveszem, hogy be akarsz csapni, akkor újból megszámoltatom veled, mind az ötven zsák tartalmát! Te meg szürke, kicsi, hazamehetsz. Majd hívatlak, amikor meglesz az eredmény és akkor meghozom az ítéletet.
A galamb hazarepült, de még útközben felcsipegetett néhány elhullatott magot, mert nagyon megéhezett, és ma még alig evett valamit.
A béreslegény meg csak számolta és számolta a magokat, de valahogy sohasem akart a végére érni. Hosszú órák elteltével bíróuram megunta, és így szólt:
— Látod, fiam, sajnáltad azt a pár gabonaszemet a szürke, kicsi galambtól, amikor a szekéren annyi van, hogy ítéletnapig nem győzöd megszámolni. Javaslom, legközelebb ne lény irigy, és ne sajnáld azokat az elhullatott magokat! Ne feledd, még az aranyból is csurran–cseppen!
A béreslegény megfogadta a bíró tanácsát, és amikor legközelebb gabonát vitt zsákokban, a tarisznyájába tett jó pár marék madáreledelt, hogy finom étket szórjon a szegény, éhes madaraknak.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.21. @ 19:22 :: Apáti Kovács Béla