Nagy varázslónak láttam a telet,
még alig múlt dél, máris este lett,
a nap rövid volt és a tél sötét,
a hó hideg fehérű öltözék,
s rámeresztette konyhánkra az ég,
kis pöttyre zsugorodott kék szemét,
és láttam, ahogy beszökik a fény,
az apró ablak öreg üvegén,
hogy követhessem, körbe álldogált,
a nagy egészet mégse láttam át,
a konyhában se tudtam hol, mi van
eldugdolászva vak sarkaiban,
az asztal lassan nyelte a homályt,
rajt éhes petróleum lámpa állt,
s az egész utca – jó tíz ház talán –
így bámult ki a világ ablakán,
s eljöttek, mint a kézhez a dolog,
a kihegyezett villanyoszlopok,
majd lyukak, vályúk, drótok serege,
az öreg ház majd megroggyant bele,
az élet pördült száznyolcvan fokot,
és kétszázhúsz volt lángja lobogott,
a deszkamennyen kisütött a Nap,
s én ott álltam a pókhálók alatt.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.02. @ 07:46 :: Böröczki Mihály - Mityka