Delacasse Bencze Erzsébet: Mélabú /részlet, akril, vászon
Sápadt, nappali holdként ragyogtál
a lét és nemlét magányos mezsgyéjén;
főnixmadárként az égi horizonton
leáldoztál, de föltámadtál újra.
Hűvös havasokba álmodtad magad,
s lám, megérkeztél…
Most a végtelen palettán festheted
– a rád zuhanó csendben – álmaid,
s e csöndből született reményben
szivárvány szárnyaid kitárva
gondolatid új színt öltenek…
Nem szenvedsz többé.
