Várom a reggelt. Neked semmiség végig
aludni az éjszakát, kész lélekharc nekem.
Álmatlan óráim a társaim mindig, – társaIM, óráIM, igen rosszul szól.
amikor becsukom elfáradt két szemem. – becsukom… csupa kellemetlen mássalhangzó ahhoz képest, hogy pihenni készülünk. ELfáradt. Miért “el”fáradt? Miért nem csak fáradt. És miért lényeges, hogy “két” szem. Általában csak az egyiket csukjuk be a kettőből? Vagy most kivételesen csak kettőt a tízből? Ugye, nem…
Szaggatott gondolatok elmém uralják,
szívembe bele mar a tartalom. Vacogok,
fáradok! Magányom , úgy elaltatnálak,
s hogy továbbélhessek, naponta harcolok
a közeli tavasszal, önmagammal.
Körbevesz a bántó világ, fáj a folytatás,
amikor közhelyek vívódnak a nappalokkal,
s irányítják vágyaim. A szeretet csak ráadás.
————————————–
Próbáltam végigmenni rajta, de voltaképpen nem tudok mit javasolni, hogyan írd át. Egyszerűen nem szól versül. Egy másikat kellene írni. Ezt a naplóba javaslom. NHI
Legutóbbi módosítás: 2015.03.06. @ 18:33 :: Dvorák Etela
