A hó az éjjel mind elolvadt, sütött a nap, latyakos tócsákban verebek fürödtek vidáman. Lia korán ébredt, megint egy új élethelyzetet kell megszoknia. Volt min gondolkodni, mert Mária alaposan kinyitotta a szemét. Ebből az új megvilágításból másképpen értelmezte az egész életét. Kinyitotta az ablakot, mélyeket szippantott a friss, kora tavaszi reggel levegőjéből. Érezte a balzsamos illatok áradását a tüdejében. Megállapította, ilyen nagy nyugalmat már régen élvezett. Nem érezte azt a görcsös szorongást, ami már évek óta minden pillanatban társául szegődött. Kicsit szokatlan hiányérzettel töltötte el, de sikerült levetnie, mint egy megunt ruhadarabot. Szépen összerendezte szobáját, igyekezett, hogy egyelőre ne változtasson semmit. „Tartsuk tiszteletben a ház asszonyának szokásait. Az ízlése kifogástalan.”
Amikor becsukta az ablakot, hallotta, hogy Mária tesz-vesz a házban.
Köszöntötték egymást, majd együtt mentek a boltba. Lia vásárolt pár apróságot vélt magányos életének megkezdéséhez Mária nagyon szép, kényelmes lakásában. Mária is vásárolt, de ő a házhozszállítás híve. Hét elején leadja a rendelést, és így minden friss, odahaza csak bepakol a hűtőbe. A húst is mindig konyhakészen kapja. Eltöltöttek jó két órát vásárlással, beszélgetéssel. Majd lassan sétálva mentek hazafelé. Megelőzte őket egy autó, és megállt. A vezető egy idősödő, magas, jólszituált, őszes férfi kiszállt, Liának udvariasan köszönt, és mosolyogva nyújtotta kezét Mária felé.
— Nagyon örülök, hogy összefutottunk. A pénteki partira szeretnék vinni valamit, mégiscsak három hölggyel fogok uzsonnázni — mondta és bókolt.
— Néggyel, Lacikám, néggyel! — Mária huncut mosollyal Liára nézett. — Előbb ismerjétek meg egymást. Liácska, ez az úriember Dénes László ügyvéd, az én volt munkatársam, barátom, szomszédom és ügyvédem! Kedves figyelmébe ajánlom! Lacikám, engedd meg, hogy bemutassam neked Tátrai Amáliát, új barátnőmet és lakótársamat, leendő barátodként, ügyfélként és úgy is, mint a klubunk ötödik tagját. Kérlek, fogadd szeretettel.
— Azt hiszem, nem esik nehezemre — bókolt újra az ügyvéd és bensőséges, de természetes mozdulattal fogott kezet Liával. — Mindig megbíztam emberismeretedben, drága Mária. A hölgynek pedig állok szolgálatára!
A pénteki parti jól sikerült, Mária barátai nagyon kedvesek voltak, szeretettel fogadták Liát. Ő legjobban az ügyvédnek örült, megbeszélték, hogy hétfőn bemegy az irodába, a szükséges papírmunkát elintézik, és rövid időn belül tájékoztatást ad az asszonynak. Egyik munkatársa felkeresi a falut, ahol Géza él, és „körbejárja” a tudnivalókat, de, ezek mellékes feladatok, nem is az ügyfélre tartoznak. Majd a végeredmény, az lesz a fontos. Esetleg, ha valamit tisztázni kell, akkor kiegészítésért fordulnak Liához. Megnyugtatta az asszonyt, hogy hollétét nem fogja felfedni. A rendőrség csak abban a megyében keresi, de már intézkedett, nem fogják zaklatni. A szándéknyilatkozatot aláírta, így, nyugodtan várja jelentkezését. Ha valami rendkívüli dolog befutna, Mária telefonján eléri.
A következő héten nem kereste Liát. Még a pénteki partiról is kimentette magát az ügyvéd. Mária meg is jegyezte, Laci keményen dolgozik. Hétfőn csörgött a telefon, Lia vette fel, annyit közölt az ügyvéd, hogy öt óra körül beugrik, mert egy-két kérdést tisztázni kell. Az asszony izgatott lett, félt, valami közbe jött, ami miatt gondjai adódhatnak. Mária tartotta benne a lelket. Ez nem szokatlan, nyugtatta meg a fiatalabb nőt. Végre elérkezett a délután. Lia fél szemmel az utcát leste, mikor tűnik fel az ügyvéd kocsija. Amikor megérkezett, előbb hármasban beszélgettek, megittak egy kávét, aztán Mária kimentette magát, egy kicsit ledől, ők nyugodtan beszélgessenek.
Az ügyvéd mosolyogott.
— Ön szerényen jellemezte a férjét, mert akiket megkérdeztek, mindannyian az ön pártjára álltak. Mondták, biz, csak az asszony dolgozott, mert az a lusta ember csak káromkodott és kiabált, meg sétált le-fel egész nap. Azt nagyon jól tette, hogy mindennek a fele a maga nevén van. Az ingatlanokkal nem lesz baj, de az ingóságok és a haszonállatok már nincsenek meg. A férje eladott mindent. Nincsenek tehenek, se bikák, se baromfi, se birka. Két kecskét láttam, mert beinvitált. Azt hitte, hogy vásárló vagyok. A férje állította, hogy nem is voltak jószágok, de a szomszéd az elmondta, hogy ő segített az eladásukban és a trágya, ami felhalmozva a kert végében arról tanúskodik, hogy nemrégen még megvoltak. A felvásárló igazolta, mikor, mennyit fizetett a férjének az állatokért. A tehenekre nem tudtam ráakadni, de a csarnok igazolta meddig adtak le tejet. Beszélt a férje arról is, hogy nagyon dühös, állítja, hogy őt hűtlenül elhagyta a felesége, nem mondott magácskáról semmi szépet. Igaz, hogy a falu látta, ki mit dolgozott, nem akartam elhinni, hogy maga rakta a szénakazlat! Szóval jól állunk, Lia. A házat és a földet csak azért nem tudta eladni, mert az közös néven van. Azért kerestette magát, hogy írja alá a papírokat, és ő pénzzé tesz mindent, és vásárol valahol egy házat, ahova hazavárja magát.
— Aláírok én mindent neki, csak szabaduljak meg tőle! Nem kell nekem semmi, legyen minden az övé, úgyis elpocsékol mindent és megeszi a kosz és a piszok, mert nem képes, mert lusta magáról gondoskodni. De tudja, engem már nem érdekel!
— Én viszont nem engedhetem, hogy maga az egész eddigi életét elkótyavetyélje. Lehet nagylelkű, de nem csak magát kell néznie, hanem a fiát is. Felkerestem őt is. Üdvözli az elhatározását, és nagyon örül, hogy jól van. Valóban, nála is kereste magát a férje, még a rendőrök is megnézték, mert nem hitték el, hogy nem nála húzta meg magát. Ő örül, hogy végre megszabadult az édesanyja a „kínzójától”. Nagyon aggódott magáért, de nem haragszik magára és nagyon várja, hogy végre találkozhassanak. Lesz mit kibeszélni. Nem mondtam meg, hogy most hol él, de megnyugtattam, hogy jó emberek között, békességben.
Lia boldogan hallgatta a beszámolót és gondolatban dicsérte magát, hogy jól döntött. Bízott az ügyvédben.
— Mit kell tennem, és mit várhatok? — kérdezte érdeklődve.
— A férjének addig semmit nem ír alá, amíg ő nem írja alá a váláshoz szükséges papírokat. Én egy kicsit megpróbálom siettetni a dolgokat. Magácska ír egy nyilatkozatot, amiben semmiféle kezességet nem vállal a férje után, ha valaki esetleg zsebszerződéssel akarja törvénytelenül megszerezni a földet, magát kijátszva. Mert már alkudtak az öt hektárra, úgy hogy előre kifizetik, és mivel nem tudja visszafizetni, a földre terhelik az adósságot. Mivel a maga nevén van a fele, így a földhivatalban is voltam és zároltattam a tulajdonhányadát. Mivel nem megosztható, az ön aláírása nélkül nem léphet a férje.
— De hát hadd boldoguljon, ahogy tud, csak engem hagyjon élni!
— Nincs igaza, asszonyom, ugye maga elhozott a közös lakásból ötszázhetvenezer forintot, neki maradt a közel kilencmilliós betét, utánanéztem. Eladott egy csomó állatot, egy csomó terményt. Ezek után is kapott több mint négymilliót. A teheneket nem tudtam lenyomozni, azt megsaccolva, három-négyszázezer, mert alkalmi eladás. Ha gyorsan akarunk eladni valamit, akkor olcsóbban adunk túl rajta. Merem mondani, hogy tizenötmilliója van és még ott a föld, meg a ház. Hát ennek a pénznek a fele a maga tulajdona, megdolgozott érte. De ha nem tart rá igént, ott van a fia, aki tudna vele mit csinálni. Akkor előlegezze meg az örökségét. Ne adja a férjének, mert nem szolgált rá. Ha a meghallgatott emberek szavának csak a felét hiszem el, akkor sem érdemli meg. Legyen keményebb.
— Rendben van, nem akadékoskodok, intézze az ügyemet úgy, hogy végre szabad legyek, a hogyant önre bízom. S ha lehet, és nem ártok vele a fiamnak, akkor legyen az övé. Teljes felhatalmazást adok önnek a nevemben eljárni. Kizárólagos joggal képviselni engem és a fiamat.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Győri Irén
