Magyar Eszter : Nyelvvizsga

A teremben teljes a zűrzavar, a felháborodás, mindenki egyszerre beszél, érthetetlen káosz uralkodik a paragrafusokon.

 

Utoljára talán tizenöt évvel ezelőtt vizsgáztam. Rémálmaimban néha még mindig elő- előjönnek az izgalmak.

 

Sötét szoknyában, fehér blúzban sietek. Reggel kilencre kell beérnem. Néhány lépcsőfokon feljutok a kaputól a földszintig. Hosszú folyosó nyílik jobb- és baloldal irányába is. Tétovázom: Merre induljak? Látom, néhány szintén ünneplőbe öltözött, vizsgázó járkál fel-alá idegesen. Oda tartok én is.

Az ajtón a várakozók névsora. Ideges vagyok, remegek, folyik rólam a víz. Nem merek bemenni. Úgy érzem, nem tudok semmit. Nincs könyvem, jegyzeteim, füzetem. Mit keresek itt?

Végre behívnak. A hosszú asztal mögött ülő vizsgabizottság döbbenetes látványt nyújt.

Az elnöktől kezdve mindenkinek a feje helyén vastag paragrafus jel imbolyog.

— Milyen nyelvből szeretne vizsgát tenni? — szólít meg az elnök.

— Törvényből, jogszabályi nyelvjárással — motyogom. — Alapfokon — teszem hozzá. — Huszonkét év szakmai tapasztalat után megpróbálom — habogok.

A szigorú bírák bólogatnak, helyeselnek.

— Húzzon egy tételt — mutatnak az asztalon szétterítve, lefelé fordított papírokra.

Kiválasztok egyet közülük. Nézem és nem értem. De hiszen ezt már eltörölték! Próbálok szólni, de nem jön ki hang a számon.

— Akkor halljuk, halljuk! — néz rám a sok-sok paragrafus.

— A 64. § (2) bekezdése, figyelembe véve a törvény 51. § (3) bekezdésének a) pontját, kivéve az e törvény által a 28. § (5) bekezdésének f) pontjában leírtakat — kezdem halkan, remegve mondandómat. Nem is hagyják tovább mondani, közbevágnak.

— Amiről maga beszél, az március elsejével lépett életbe és májusban eltörölték. Most pedig már június van. Lenne szíves az aktuális jogszabályi megfogalmazást lefordítani magyarra?

— Igen, én szerettem volna szólni, de…

A vizsgabizottság tagjai sorra felveszik az asztalról a tételeket, megdöbbennek.

— A húsz vizsgakérdésből kilenc már megváltozott, hat hatályát vesztette, ebből négy januártól visszamenőleg — szól egy vastag paragrafus.

— Ötöt módosítottak, abból hármat később eltöröltek, illetve azok közül kettőt elnapoltak következő év január elsejéig — toldja meg egy sovány kis jel.

— Azt sem várták meg, hogy értelmezni, alkalmazni lehessen. Jó esetben legalább addig érvényben van — mondják többen is.

— Aztán mikor már kezd kialakulni, világossá válni, próbálják betartani, akkor módosítják, vagy eltörlik. Helyette új, még érthetetlenebb, alkalmazhatatlanabb törvény, jogszabály lép életbe — veszi vissza a szót az elnök.

A teremben teljes a zűrzavar, a felháborodás, mindenki egyszerre beszél, érthetetlen káosz uralkodik a paragrafusokon.

Mondják a magukét, én pedig csak állok, szó nélkül, letaglózva.

 

Végre felriadok. Micsoda megkönnyebbülés! Csak rossz álom volt. Elkövettem azt a hibát, hogy ágyban fekve próbáltam tanulmányozni a január elsejétől életbe lépő új törvényeket.

A júliusi változások senkit sem érdekelnek. Az már történelem. Haladni kell, nyomon követni, megérteni az újakat.

Hol is hagytam abba? Ja, igen.

Mikor az egyik törvény 44. § (8) bekezdésének e) pontjánál azt olvastam, hogy kivéve a törvény 21. § (3) bekezdésében foglaltakat, figyelembe véve a 72. §. (2) bekezdés b) pontját, elveszítettem a fonalat. Mire odalapoztam az említett helyre, onnan pedig a következőre, és így tovább, már nem emlékeztem, hogy mit is olvastam az elején, tulajdonképpen mire is szerettem volna választ kapni?

Mérgesen összecsaptam az újságot, minek megjegyezni, arra a két hónapra, ameddig esetleg érvényben lesz? Ha visszamenőleges hatállyal el nem törlik január elsejétől? Inkább megpróbálok aludni. Becsuktam a szemem. Nem nyugodtam meg, mert holnaptól dolgoznom kell. De hogyan? Mit kell csinálnom? Mit kell betartanom? Minek alapján kell a munkámat végeznem? Hogy magyarázom meg ügyfeleimnek, amit én sem értek?

 

Sötét szoknyában, fehér blúzban álltam a vizsgateremben a paragrafusok előtt, akik még mindig hangoskodtak, próbálták saját fontosságukat, érvényességüket hangsúlyozni, hatályosságukat bizonygatni, már-már összeverekedtek.

A rémálom folytatódik.

 

Legutóbbi módosítás: 2015.03.30. @ 16:36 :: Magyar Eszter
Szerző Magyar Eszter 41 Írás
Szeretnék bemutatkozni, Magyar Eszter vagyok. Az íráshoz való vonzódásom elég régre nyúlik vissza, az iskolában, a matematika mellett a magyar nyelv és irodalom volt a kedvenc tantárgyam. Tinédzserként, a „mi szeretnék lenni” listán újságíró is szerepelt, a piaci kofa, hegedű művész, ápolónő, nyomozó, házvezetőnő mellett. Ebből az időszakból versek és egy négy felvonásos színdarab, melynek végére mindenki meghal, maradhatott volna fenn, azonban sok más halhatatlannal együtt ezek a művek is eltűntek. Fiatalon férjhez mentem, gyerekeim születtek, a munka, a háztartás mellett ekkor már az olvasásra sem nagyon maradt időm. Mikor már harmadik gyermekem is átlépett a tinédzserkor második felébe, egy baráti levelezés nyomán kezdtem újra írással foglalkozni. Mindez 2007-ben történt, három évvel később pedig már önálló kötetet jelentettünk meg, melyben idősebbik fiam két alkotása is szerepelt. Nyitott szemmel járok a világban, szeretem az embereket, érdekel a sorsuk. Sokszor vadidegenek megszólítanak, illetve az utcán, bárhol, bármikor könnyen teremtek kapcsolatot, pillanatok alatt együtt nevetek, vagy szomorkodom embertársaimmal. Érzéseimet, gondolataimat, a körülöttem lévő világról szóló véleményemet kis történetekbe foglalva osztom meg olvasóimmal.