Mottó: Ady Endre
Az angyaloknál becsületesebben
Homlokomra várom puha kezét
És a szivem tájára, hogy itt fekszem,
(Mondd csak, hogy a Te nagy várásodat,
Édes Senkim, sírták-e már szebben?)
Ha befutkosná ajka arcomat
S ha lezuhanna fojtódott nyakamra.
(Bíztak-e már ennyi igéretet
A te kényes, forró ajakadra?)
Ha testének közeles bársonyát
Össze-vissza zilálná durva vágyam,
(Mondd, kis lyányom, fertőnek tartanád
Az én süppedt, beteg, busladt ágyam?)
Ha elpihenvén szállna ránk a csönd
S csak úgy álmomban sírnék föl jajongva.
(Ugy-e rájuk rántnád lángos/torod
Az ablakon betévedt angyalokra?)
Elképzelem, hogy modern konyhám van.
Kész az ebéd. A mosogatógép duruzsol.
Nincsen pókháló a falon; a világhálón én nem vagyok,
tulipánhagymákat ültetek, Buksi kutyára
vigyáz közben a még gyerek. Tavaszt eszünk kint a domboldalon,
ahol másra is marad időnk: madárröptével jelent figyelünk.
Hogyan magyarázzam el, mégis miért nem szeretnék
modern mosogatót? …egyetlen fatányért csupán.
Hiányozni kell, amíg lelkességig felnőni eszünk
rászorítva, önös képünkből egy darab befelét kinyögni.
Idő előtt szelídítve: az egyetemes tudat. Onnantól,
mint boldogságterméket, lélegzetet árulunk.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.11. @ 10:20 :: Marthi Anna
