Foto: London, Westminster, Poets’ Corner, azaz a Költők Sarka.
Jártunk Párizsban, Londonban, őszben.
Dobókockák repültek, sorskockák,
végtelennek tűnő emlékek.
Ott toporogtál kihűlt kabátban
a vonatablaknál, fázósan,
csepp félelemben. Kitaszítottak nincsenek!
Zsebünkben pár centime lapult, kiflire elég.
Mire lehet jó ötven év?
Mire jó a barázda az arcodon?
Őszülő tincsek lebegtek szerteszét.
A Gare du Nordon sétáltunk,
s a hatalmas csarnokot mosollyal beleheltük.
Rúzsfoltok száradnak régi levlapon,
konok világban, konokul párban.
Téged láttalak, falnak vetve a hátad.
A Temzén a Duna-part köveit kerestük,
a rakpart köveit itt és ott,
s láttuk a sirályok könnyeit fázni.
London nyüzsgött és rohant.
A Westminster apátja talán álmosan
nézte, amint kéz a kézben,
úgy tettünk, mintha esküdnénk éppen.
A Poets’ Cornerben Shakespeare-t és Burnst
idéztük fellelkesülten.
Elmúlt fél évszázad, elmúlt ötven év,
talán másnak sok, de nekünk kevés.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.23. @ 15:29 :: nemojano
