Csuhás alak – tud valamit, kezében jel, kulcsos kötet.
Szándékomról bármit gyanít, Atlantisztól fogva követ.
Akkortájt egy monolitnál köddé vált – füst, lángja nélkül
s most romtemplom falánál vár, lámpása bordákra kékül.
Szíve helyén kőbe vésett körzőszár közt fél-koponya,
szemében űr és enyészet – higanyvelő, fémkocsonya.
Mozdulata kimért, precíz, farkas öl ily tekintettel,
arcán dérré fagyhat a víz – lelket hányat veszejtett el?
Lénye karvaly, orra horgas, árnyékban áll, mint jómagam,
csillagból kínt s halált olvas, mágus, kinek hatalma van.
Egyiptom kísért vagy Róma? Gonoszságban nincs ma határ,
Ármány vagy Félsz kel birokra: Átok és Bűn fejekbe száll.
Fejekből szárcsontig hatol, testté lőn a „csúf” hagyaték
s az, ki erről mást hablatyol, csírájában lesz nyomorék.
Teremtők és sejtek vagyunk. Részecskék egy hullámtérben
s mint L’élek-trón meghalhatunk – ébredni – más világképben.
Hisz ma fortély véd kegyetlent, kísért poszt s a jogi látszat.
Oly sok tévelygő hitetlen Ábrahám Izsákot játszhat?!
Mért gyilkolnak ma százakat, ördög pénze bárkit szalajt
s ha Vatikán pápát avat, múmiák tetőzik a bajt!
Elfordult. Más utat keres? Kuvik szól… Egy csillag bukik.
Jelt küldött a holt esperes… Fussak tán a grádicsokig?
Szentély s kripta titkot őriz, legendáktól mállik e rom,
rokon testvéreket ölt itt – szertefoszlott család s vagyon.
Hantok közt mint gyermek félnék – újholdas, könnyű éjfél van.
Elmémbe ég, mélyre e kép, bár ólomsúly két szemhéjam.
Villám sújt a márványlapra, csigolyámon tűz borsódzik,
csápok nyúlnak át alatta s kígyóznak érckoporsóig.
Harminc ezüst hangja kísért – múljék pohár és lázálom!
Elevenné váló lidérc moccan – túltesz tán Lázáron.
Odébb suhan, felettem áll – rezzenetlen mozdulatban.
Mire vár, ha kaszával jár? Térdem rogy jég-bódulatban…
Legutóbbi módosítás: 2015.03.18. @ 17:16 :: Pásztor Attila - Atyla