Életem apró szörnyei, hova bújtok –
nincs helyetek, s mégis a sarkok mind tele
veletek; a szóközök, csöndek, nézések,
félrefordulások, ellépések, sóhaj
az eleje vagy vége, néha lihegés,
mintha futó vágy és már se vágy, „soha már”-
a megszokás, a vesztés bizonyosság-szörny,
a tényleg más volt, benne én is biztos-szörny,
a majdnem tetsző, tükörre ráncolódó,
hangot-testet nem viselő, agyban élő,
hiányból létező s mi van, mind kikezdő,
velem legyőzhető, ki ellenemre-szörny.
2015.03.11.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.11. @ 20:45 :: Petz György