Lefokozott titulussal kelek reggelente – vonatjegyre már alig telik – s bár fáradtan, de akkorishévvel mosakszok, öltözök, indulok, fenntartva családom, módunk, mi egyszerűen csak a mindennapi biztonság.
A portól nehéz munkaszagban gondok vissza – húshússal, szépruha, parfüm, mert volt miből – nemrégre, majd visszaránt jelenbe, ami hiány, meg amit elém tár pár ingerülten kapkodó teljesítményvágy, aztán némán jelez órám – miben, bár merül az elem, mégis pontos – ebédidőt.
Leteszem dolgom. Megyek, leülök a széles – egyszerre csakegyehet- asztalhoz kicsomagolni, amit tegnap munkára tettem, közben morgok, mert mindig azt hiszem, kevés lesz, pedig az első falat után már jóllakok. Telítődik délelőtt gyomrom a csatlósok zsírosan mért ármányával, na és a belátással, hogy senkire sem haragudhatok, míg mindenki csak eggyel küzd: életbenmaradna-magával… nem tudom mi lesz. Iszok, aztán szalvétával törlöm le szidalmam számról, és gyorsan kukába dobom. Legyen abban. Nélküle többre jut(hat)ok; a késpenge mosásakor döbbenek rá arra, hogy igaz volt anyám szava, úgy hatodikban: „Csitt lányom! Majd megérted. Addig örülj, míg tanulsz”…
Korunktól eltérő szokások tették őt bölccsé. Már akkor tudta, nem könnyű – nem is lesz – az életút, amibe mostanság szinte napjában belehalok, majd feltámadok.
Hálás vagyok-e neki? Igen, mert megtanultam, ha elfogadom, miben lát Isten szívesen, nem pedig azon rágódok, szerintem mi lenne nekem való(bb), és este, mikor az ajtónk nyitom érzem, mindent megtettem azért, hogy példa legyen mosolyom, akkor olyan anya lehetek, akiről talán ezt mondja gyermeke egy napon: minden helyzetben boldogságot adott.
Szia, te Toronynak
mélyen tisztelt publikuma...
Szeretem a verseket, és szeretem más szemével ( is ) látni az élet fontos kérdéseit, érzéseit, gondolatait. Sok időt töltök olvasással, akkor is, ha éjjel van, és akkor is, ha a hajnalom álmosan kacsint, pislog a bokrok alatt.
Realistán humanista vagyok. Olyan, akinek a kultúra, az irodalom létszükséglete. Én is írok! Körülbelül 7
éve. Azért kezdtem el írni, hogy eltereljem a figyelmemet a monoton hétköznapok nem kellemes pillanatairól, később pedig azért is, hátha másnak is ad valami érzést az őrült, és kicsit heves életmeglátásom: a negatív, vagy kevésszer pozitív érzelmi világom, s legnagyobb ihlet forrásom, a hit.
Pár gondolat arról, hogy a verstan - költészet - mely irányai érdekelnek:
a kötött formák, és a szabadok is.
Közel áll hozzám elődjeink közül Ady Endre, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Kafka Margit, Pilinszky János, a kortársak közül Baranyi Ferenc, Fabo Kinga, Füzesi Magda, Varró Dániel, Radnai István költészete, de ez utóbbi lista még hosszú, sok kortársra felnézek itt a Toronyban, és más irodalmi honlapon is...
Pár gondolat a sajátoméról:
minden versemet nagymértékben a lelkem - fájdalmam, boldogom - írja. A toll - manapság android - mindig velem van. Sokat használom, mint mondtam vagy kötött, vagy "csak úgy jön" formában.
A kritikus oldalamról.
Átlagos véleményezőnek, kommunikálónak - kritikusnak - tartom magamat, mert úgy gondolom, egy vélemény általában szubjektív, és ha valaki szán időt a verstanra, akkor objektív is.
Sok kortárs, és "régi" verset olvasok, igyekezve (ezzel is) bővíteni verstani ismereteimet (autodidakta módon). Csak olyanhoz szólok, ami megfog, hat rám, mert ami nem tetszik, az lehet másnak tetszik, ezért miért bántsam a szerzőt egy negatív véleménnyel.
Vallom: igen, minden kritikának a versre kell irányulnia, de(!) illik figyelembe venni a szerző lehetőségeit, tehetségét, képességét, tudását, és persze lelki világát is.
(Ha valaki a kritikámat kéri, szívesen teszem, de igyekszem őszinte, emberi hangnemben közölni)
Publikációimról egy pár szó:
jelenleg, főleg az interneten jelennek meg verseim Törpilla, Pilla néven.
Nyomtatott formában antológiákban vagyok (Albanegra Anya, Szerelem c. válogatásaiban - pályázaton nyert publikálási lehetőség -, és a DMK Ködlepel c. Antológiájában - meghívásra -). Idővel szeretném elérni, hogy irodalmi folyóirat(ok)ban is olvasható legyek, de addig még sokat kell tennem. A visszajelzések biztatóak, és motiválnak abban, hogy elhiggyem, van esély arra, hogy ez az álmom valóság legyen.
Majd eldönti az idő, és amit az Úr nekem ajándékozott, a kitartásom, és a tehetségem.
Még valami.
2014. májusában jelent meg, az Underground kiadó gondozásában, első önálló verseskötetem, Pilla Pillanatok címmel, amiben egyaránt olvasható kezdetleges, és már stílisztikában, és minőségben is magasabb szinvonalú vers is.
A kiadó tág marketinges rendszerének köszönhetően, kötetem a Bookline, és a Libri webshopján is elérhető, sőt, a könyvtárak is hozzájuthatnak, országos listára kerülése lévén.
Folytathatnám még, de szerintem ennyi információ kezdetnek elég. Beszéljenek helyettem tovább verseim, hozzászólásaim.
Fontos: szeretem, ha az olvasó(m) jelzi, ha "tetszőt", vagy "nem tetszőt" írok, ezért arra kérem, nyugodtan használja a lehetőségeket, amivel tudtomra adhatja véleményét, mert érdekel, és szívesen fejlődnék.
Köszönöm a figyelmet, és mindenkit szeretettel várok, látok rímes, vagy nem rímes, boldog, vagy nem boldog pillanataimnál!
"Pilla", alias S. Mariann
Nyomtatás A meglehetősen nagy, de döntően uradalmi kézen lévő határnak csekély hányadát tették ki a lakosság kezén lévő földek. Tíz ezer aránylott az összesen is ezer hold alatti, kisebb, nagyobb paraszti gazdaságokhoz szülőfalumban. Ennél még kisebbek voltak a falut északról [… Tovább]
Nyomtatás Évek óta etetjük apró, fekete napraforgó szemekkel, a nálunk lakó és a hozzánk vendégségbe járó madarakat. Szándékaink szerint persze, elsősorban a széncinegéket. Az élelmes, de nagyon kulturálatlanul étkező verebeket is kedveljük. Azt már kevésbé, hogy bele állnak az etetőbe, [… Tovább]
Nyomtatás A hőscincér jól látta, aznap az alkony pillangószárnyakon szállt le a tölgyes azon nyiladékára, amelynek kapubejáratát Szarvas szomszéddal ketten védelmezték a hívatlan látogatók ellen. Már minden üde zöldben állt, május vége felé ballagott Időapó. A pillangók még [… Tovább]
Nyomtatás Édesanyám is volt nékem … – kezdte a dalt a tanító néni. Irénke az első padban hangosan felzokogott. A tanító néni elharapta a dal folytatását és megsimogatta a leányka fejét. – No, no… mi a baj, drágám? – nem [… Tovább]
Nyomtatás Az, amit most elmesélek, az már nagyon régen történt. Nekem is úgy mesélte el egy öreg néni, amikor várakoztam a doktor bácsira, hogy megvizsgálja a beteg torkomat. Volt egyszer egy nagy, hatalmas erdő, tele volt gyönyörű fenyőfákkal. Szerették [… Tovább]
Nyomtatás A”zsengék” közül való „szerelemes földrajz” Egyedül baktatok kerékvágás porán, A háló ágyából nem keltél ma korán. Döcögős ösvényen szemembe tűz a Nap, Huncut bokor ága jól az arcomba csap. Nem sajog az arcom, de a szívem, az fáj, Most [… Tovább]
Nyomtatás Ez a „vers” egyetemista koromból, az ezekilencszáz hatvanas évek elejéről való, és pesszimista hangulatomban született. Elég hosszú, de legalább unalmas egy kicsit. Nem az akkori évszázad verse, de az enyém, és fent volt már a Toronyban, de egy szoftveres [… Tovább]
Nyomtatás A hibiszkusz bokrunk már akkor is tinédzser korában szipózta magába a Nap nem közvetlen, éltető sugarait, amikor úgy tizenöt éve megkaptuk a szomszéd sorházból elköltöző családtól. Nem akartak már vele bajlódni, mert ugyan szépen, üstformára volt metszve, ám meglehetősen [… Tovább]
Nyomtatás Egy fehér, ovális szoba közepén állok és a nyitott erkélyajtón keresztül a végtelen óceánt bámulom. Percekig állok így, miközben a szél sós permetet vág az arcomba. A nagy víz haragoszölden morajlik és a fehér tajtékos hullámok ütemesen nyaldossák a [… Tovább]
Nyomtatás az augusztusi nyárban nyújtóztunk a fövenyes Dunánál szél se rebbent nagyobbacska kőre hajtottuk ruhánkat bordó köpenyem felettünk a halványkék ég békét sugárzott egy zöld ág rám hajolt és akkor hirtelen kilegelt a víz és mint mohó éhes állat [… Tovább]
Tartalom másolása nem engedélyezett!
Add 7torony Irodalmi Magazin to your Homescreen!
Add
A weboldalunkon a lehető legjobb élmény nyújtásához Cookie-kat használunk. Ha neked is megfelel az adatvédelmi nyilatkozat, akkor itt kellene elfogadni.ElfogadomAdatvédelmi nyilatkozat