“Oly korban éltem én e földön”,
mikor sok sezlony előtt vasfüggöny
takart kilátást, hogy még leskelődő
se lássa, mint fosztott meg otthont a barom
– bálványimádókból választott – Hatalom.
Oly korban éltem én e földön,
mikor széles paraván – bizony – volt
a templomok körött, bezárva imám,
mi csak kihallott, mikor szólta az átkot,
s könyörgésem, hogy “Istenem, adj világot”!
Oly korban éltem én e földön,
mikor távolinak tűnt minden fény.
Sokaknak, másoknak, csakis nekem nem.
Az én álmom lelkemtől egész mennyig lángolt,
hogy élesen lássa Trón, s Szem, mennyire fájok!
Oly korban éltem én e földön,
hol kegyetlen gyilkoltak tisztákat,
fegyenccé mégsem tett Rendszere senkit,
csak az Istent, ki azonnal, és végleg döntött,
a kénynek véget vet: vasakra rozsdát öntött
………………………………………………..
Oly korban éltem én e földön,
mikor nem éltem, szájról-szájra járt
vigaszként egy történet valakiről,
ki folyton Egynek szidta – írtan – Sátán hurkát,
s szabad-világost kért, míg el nem nyerte jussát.
(2015. március 10.)
Pilla
Parafrázis Radnóti Miklós, Töredék c. versére.
Vajdics Anikónak ajánlva…
(Illusztráció: fuchsgtamas-cv.blogspot.hu)
Legutóbbi módosítás: 2015.03.10. @ 12:58 :: Pilla S.M