Oly korban éltem én e földön,
mikor az ablakok mögött
vasfüggönyök takartak nélkülözést,
meg ne lássa azt leselkedő,
milyenné tett sok otthont a szigorú
– mit választott pár kiválasztott,
hátha övére lágyat kap –
Hatalom.
Csak vasfüggöny volt. Bizony.
Engem nem zavart.
Nem takarhatta imám,
hisz’ kihall’ott mögüle:
– Istenem! Világost!
Igen. Oly korban éltem én e földön,
hol megközelíthetetlennek tűnt
a vasfüggönyön túl. Soknak,
másnak, csak nekem nem, mert
álmom látható volt, és
lelkemtől-égig tartott:
– Istenem! Világost!
Oly korban éltem én e földön,
mikor vasfüggönyök takartak,
zártak be, már mindent…
Istent is, és úgy döntött,
rozsdát szór gyilkolni színükre;
majd, mikor már nem éltem,
szájról-szájra járt – vigaszként –
egy történet valakiről,
aki sötétben is, csak Egyhez kiabált,
és nem hiába, mert elnyerte jussát:
mindenhol szabad-világo(s)t.
(2015. március 4.)
©Pilla
Evokáció Radnóti Miklós, Töredék c. versére.
Illusztráció: saját (kép: abroszguruponthu)
Legutóbbi módosítás: 2015.03.04. @ 12:40 :: Pilla S.M