Egy apró kecskeköröm akadt a
lábujjad közé ’Lelle fövenyén,
ahol oly’ ritkák a kis kövecskék
’s mi csak jóízűt nevettünk rajta;
Barátom, hogy immáron Te meg én,
micsoda két körme – tört vén kecskék
vagyunk a vízben: Te magad vagy Pán,
esetleg lennél az Ördög talán?
Akkor nekem adtad: messze dobjam
el, nehogy megint rálépjünk újra,
míg a selymes Balatonban úszva
én két ujjam között tartogattam,
gondolva előttünk álló útra:
Talán együtt, talán külön futva
tesszük majd meg az élet – etapot.
‘S zsebre tettem, mint apró bánatot.
Másnap reggel, véletlen elejtve
ráléptem ’s porrá tört talpam alatt.
Az emléknek csak emléke maradt
’s törékenysége, figyelmeztetve:
létem kagylóhéja könnyen hasad
– szívemben óvjam, mi hozzám ragadt.
Azóta én is így teszek éppen:
lelkem láncán lóg minden emlékem.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.28. @ 15:15 :: Schifter Attila
