Aotearoa-Új-Zéland nemzeti sportja a rögbi. A nemzeti válogatott, a mindig feketébe öltöző All Blacks jelvénye az ezüstpáfrány az ország egyik jelképe. Nekem is van All Blacks-es kalapom. Souvenir. S hogy e sport nemcsak egy hangos kis csoport fanatizmusa, arról az árulkodik, hogy gyakran látni a parkokban gyermekükkel ovális labdát dobáló apákat.
A maorik történelmét figyelembe véve az lenne csoda, ha az ország másik (világ)sikersportja nem a kajak-kenu lenne. Nem wakák, de… Nos, ha a rögbit nem is, de a kajakozást ki lehet, sőt érdemes kipróbálni. A mentőmellény használata kötelező, szabadon lehet választani közülük, s nem kell érte biztosítékot lefizetni. Ki nem teszi vissza a helyére? Igazi maori wakával is lehet tenni egy túrát a Wellingtoni-öbölben a megfelelő korhangulatban, de hát arra nagyon időben le kell foglalni a helyet, mert nagy az érdeklődés.
Az adrenalin-dúsabb kalandokra vágyók vízisízhetnek is ejtőernyővel, nagy divat errefelé, főleg kissé szeles napokon.
Akinek vastagabb a zsebe, az jachtot is bérelhet. (Nem néztem utána, mennyiért.) Körbehajózni a szigeteket… Az ország tengerpartja csodaszép, festői öblökkel tarkított, főleg a Déli sziget fjordjai nyújtanak felejthetetlen élményt. Akinek jahtozásra nem telik, megnézheti úgyis, ha az Interislander hajóval átutazik a Déli-szigetre. Ám az időjárás-előrejelzést ajánlatos megnézni a Cook-szorosban, ha hajlamos vagy a tengeribetegségre.
Ám a fjordok igazi szépségét levegőből érdemes megcsodálni. Hozzáférhető áron lehet jegyet váltani a Wellington és Picton között rendszeres járatként közlekedő tizenkét személyes kisrepülőgépre. Mi annyira rákaptunk a repülés ízére, hogy utána néztünk, a Barcaságot is körbe lehet repülni kisrepülőgépen. Megfogadtuk, egyszer majd meglepjük magunkat egy ilyen úttal. Picton repülőtere már önmagában is élmény. A váróterem néhány szabadban elhelyezett pad, biztonsági vizsgálat nincs… Nincs hova eltéríteni a gépet. Wellingtont és Pictont kivéve egyetlen repülőtérre sem lehet eljutni egy töltet üzemanyaggal.
Létezik e sportnak extrémebb változata is. Nem, nem a vitorlázás, se a deltaplán! Azokat is ki lehet próbálni, de ezért nem kell odáig utazni. Be lehet fizetni egy olyan útra is, amelynek során a pilóta a levegőben átadja a botkormányt: „Innen te vezetsz!” Nem kell megijedni, leszállni már nem enged… Ha ez ijesztő perspektíva, még mindig marad a hőlégballon, arról is beláthatjuk a tájat, csak nehezebben irányítható, a biztosító pedig nem fizet baleset esetén. Akadnak villanydrótok, fák, azokon is landolhatunk szélirányváltozás esetén, s egy megrémült növendékbika-csorda előtt földet érni se a legszerencsésebb perspektíva. Aki mégis amellett dönt, hogy az ilyen sportot csak nézi inkább, annak az évente rendezett légballon-verseny és repülőshow idejére megfelelően kell időzítenie látogatását.
Apropó bemutatók. Az itteniek lelkes hagyományőrzők. Nagy népszerűségnek örvendenek a huszadik század eleji, „ős-autók”. Aki itteni arisztokratának érzi magát, annak garázsában ott bújik meg egy szinte százéves „ősmobil”, amelyet nagy becsben tart. Időnként ezekkel az autókkal hagyományos XX. század eleji ruhákba öltözve felvonulnak, sőt versenyeket, fesztiválokat is rendeznek, például Napierben. A helyválasztás nem véletlen, hiszen az art-deco stílusban felépített város megfelelő korhangulatot ad e fesztiválnak, melyre tízezres tömegek látogatnak el. Ám nem ez az egyetlen ilyen esemény. Mi a Kaitoke Nemzeti Parkban láttunk hasonló felvonulást újév napján.
Ugyanolyan hagyománya van a lóversenyeknek is. Évente sok futamot rendeznek szerteszét az országban. A Trenthami egyenesen világhírű. S ha már odamész, fogadni is „kell”. (Senki sem kötelez rá.) Sohasem gondoltam, hogy képes leszek így beleélni magam a verseny hangulatába, úgy izgultam a futamokon, mintha vagyonom függött volna tőle. No persze, ez remek szórakozás, ha nem akarsz nyerni, megér néhány dollárt. De hát mi profik vagyunk, nyereséggel tértünk haza. „Tudományosan” fogadtunk, például én a főfutamban azt mondtam, hogy a listán az első nő-zsoké lovára fogadok, mert a hölgyek nem verik a lovakat (ahogy tapasztaltuk az előző futamokban). Nos, először az derült ki, hogy Winnie egy férfi, majd, miután már fogadtunk, hogy 1:27-hez az esélye. Nos, ő nyerte a futamot… Profik vagyunk! Kár hogy csak egy dollárt tettünk rá.
Egy olyan országban, ahol háromszor annyit esik az eső, és sok a folyóvíz, csak természetes, hogy a raftingnak nagy a népszerűsége. E sport rajongói válogathatnak a sok ajánlat közül, bármilyen nehézségi fok megtalálható, csak merni kell. Mi először Montenegróban próbáltuk ki e sportot, már ki is néztük Otakit (kettes nehézségi fok a hatból), végül nem jött össze. Majd legközelebb… A Déli-szigeten barlangi csónakázásra vagy barlangtúrákra is be lehet fizetni.
Ha már az adrenalinnál tartunk, a bungee-jumping (toronyugrás) is „hazai” sport itt. Ezt a maori férfiassági próbát az új-zélandiak elevenítették fel, s mérgezték meg vele a világ adrenalinfüggőit. A leghíresebb az aucklandi TV-toronyból való kiugrás. Állítólag frenetikus élmény, de valahogy ezt én már nem fogom kipróbálni, legfeljebb, ha kilöknek.
De hát Edmund Hillary, a Himalája első meghódítója is új-zélandi… Alpinistáknak akad itt hely, főleg a Déli szigeten, de a kevésbé extrém sportokra vágyóknak kirándulni is akad hol. Csodálatos ez az ország!
Legutóbbi módosítás: 2015.03.21. @ 13:57 :: Vandra Attila
