Lustán dereng a hajnal,
vállán tejfehér ködlepel.
Csontujjú szél tétovázik,
majd görnyedt háztetőkkel perel.
Dér csókol, jeges lehelettel,
ezüstpáncél feszül
fákon, bokrokon,
álmosan didereg,
s nyújtja ég felé karját
az ébredő Oktogon.
Fázom.
A járdán üresen kongó léptem
magányos ritmusa koppan.
Kipp-kopp.
Kipp-kopp.
A tegnaptól fényt, ma sem loptam.
Legutóbbi módosítás: 2015.03.30. @ 18:34 :: Vaskó Ági