Hiába bölcselkedett, mikor a nővérét, Rozált meglátogatta, hogy együtt kell úszni az árral, meg hogy tud ő magára vigyázni, Elek tele volt kétséggel és félelemmel. Minden tettét, minden szavát mérlegelnie kellett, ha nem akart letérni a „párt által kijelölt” útról. És ő nem akart, hiszen tudta, minden más út a szekuritaté celláiba vezet. Minden feladatot teljesített, amivel csak megbízták, s ez újabb aggodalom, félelem forrása lett. Mi lesz, ha olyan feladatot kap, amivel másoknak árthat. A kultúrműsorok szervezése, bár sokszor járt vitákkal, végül is ártatlan csatározások voltak, a pártegyetem szemesztere is lejárt, hozadéka annyi lett, hogy kicsivel magasabb fizetésért tetemesen több munka hárult rá.
A nyár a mezőgazdasági munkák jegyében telt, nem sok alkalom adódott műsorokat szervezni. Közmunkák szervezése kötötte le Elek és munkatársai minden idejét. A könyvtár ilyenkor nem működött, Ibolya kivette évi szabadságát, és elutazott egy továbbképző tanfolyamra. Eleinte a fiú nem találta a helyét, próbált valamit dolgozni, olvasni, felkeresni néhány barátját. Aztán kikötött Jánosi Rudi házánál. Délutánonként beült hozzájuk, s hallgatta a tőle olyan távol álló világ hangjait, hallgatta beszédüket, zenélésüket. Ő maga keveset szólott, de az is nagyon kirítt a család hangulatából, de ez őket nem zavarta. Tudták, hogy úgysem tudják bevonni a saját világukba. Kívülállónak tekintették, s az is volt. Azért mégis jól elüldögélt közöttük. Legalább nem érezte egyedül magát.
— Tanítsam meg zongorázni? — kérdezte egyik nap Éva.
Elek megrettent. Tudta, hogy a különállását, idegenségét akarta ezzel a felajánlással feloldani a lány, de mást is érzett a tréfásnak szánt megjegyzés mögött.
— Á, nem értek én a hangszerekhez! — válaszolta kissé zavartan.
— De a zenét, a muzsikát szereti, ahogy látom!
— Persze. Nagyon! Különösen ezeket a gyönyörű melódiákat, melyek itt elhangzanak.
— Érzi, ahogy a hangok felragadják a felhők fölé?
A dallam, a zene Elek számára is megnyitott egy másik dimenziót, de erről nem tudott beszélni. A lány kérdésére meglepte, különösen, hogy ezt már hallotta egyszer, mikor legelőször itt járt, s most csak valami összefüggéstelen makogással bírt válaszolni.
— Persze, igen-igen, így is mondhatnám…— és Éva keskeny újait szó nélkül végigfuttatta a billentyűkön.
A zongorajáték elvarázsolja a fiút — halk szellőt hall, finoman csobogó patakot, pityegő madarakat, lombzúgást. Az elandalító zene szinte észrevétlen megtelik szenvedéllyel, ritmusa felgyorsul, már nem a csöndesen csobogó csermely hangja hallatszik, hanem szilaj hegyi patak harsogása, a halk szellő vihar előszelévé lesz, s a lombzúgás fájdalmas nyögésekkel telik meg. Mindjárt, mindjárt kitör a vihar!
Ekkor belép a konyhából Éva édesanyja, s a kezét a lány vállára teszi.
— Elég! — mondja határozottan, és Éva megszakítja a játékát, majd zokogva ráborul a zongorára.
Az asszony dühös, vádló tekintetet vetve Elekre kivonul a szobából, vissza saját birodalmába, a konyhába.
Megtört a varázs, a fiú zavartan néz körül az elcsendesült szobában, mintha keresné a szélben hajladozó fákat, vagy a zúgva rohanó, megvadult patakot. Aztán feláll, s köszönés nélkül elmegy. Nem tartóztatják.
Otthon azonnal lefekszik, de nem tud elaludni, csak forgolódik álmatlanul, s mikor végre elalszik, rémálmok gyötrik, s izzadtan, hasogató fejfájással ébred. Marék aszpirin, s egy erős fekete, úgy ahogy helyrehozta. Első útja Döméhez vezetett és szabadnapot kért. A délelőtti autóbusszal beutazott a városba Ibolyához. Tudta, hol tartják a továbbképzőt, s ebédszünetben meglepte a lányt az étkezdében.
— Te itt?
— Meghívlak egy gulyáslevesre!
— De igazán, mit keresel itt?
— Mindent megtudsz idejében, csak kihozom az ebédet — s azzal elsietett az ételpulthoz.
Jött is hamarosan, a tálcán két tányér gulyáslevessel, néhány szelet kenyérrel s egy csípős paprikával. Miután a levest elfogyasztották, Elek nagyon hivatalos képet vágva így szólt:
— Ibolya kedves, én veled szeretném leélni az életemet, legyél a feleségem!
— Nahát, ennél különösebb időpontban, s helyen még nem kértek senkit feleségül!
— ???
— Tudod, mit? Igen! Igen! Igen!
Legutóbbi módosítás: 2015.04.13. @ 17:17 :: dr Bige Szabolcs-
