Lia elégedett, boldog mosollyal tett-vett a konyhában, ünnepi ebédet készített.
Nagy nap a mai. Végre független lett, megszabadult Gézától. Kimondták a válást, a fia a pénzből, amit a vagyonmegosztásból kapott, befejezte a családi házat. Alig egy hónapja tartották a házavatót. Máriával és az ügyvéddel látogatták meg a gyerekeket, akiket most ők várnak.
Mária a kertben virágokat szedett, nagy szeretettel válogatta a szebbnél szebb rózsákat az ünnepi asztalra és a nappali díszítésére. Lia a terítékeket rakta ki az asztalra, minden tányér mellé szépen munkált névjegyet helyezett. Mária megjegyezte:
— Drága Liám, ez nem az én helyem. Ma téged ünnepelünk. Annyira várom a gyerekeket, a picit már nagyon szeretném látni. A képen gyönyörű kislány, olyan izgatott vagyok! Remélem, Laci is időben érkezik!
Mária nagyon készült erre a napra. Nagy elhatározásra jutott, amit ma szándékozik bejelenteni. Lia azt mondta neki, hogy jól érzi magát mellette, nem kíván lakhelyet változtatni, a gyerekek ugyan építettek egy szobát a számára, ha elmegy, érezze otthon magát. Lia örült neki, de nem akarja az életüket bonyolítani. Gyakran meglátogatja őket, de van, hogy mennek mindketten. Mária nagyon szereti fogadott unokáit. Örül, mert úgy érzi, hogy kicsit az övéi is. A pici lányt Amália Mária névre keresztelik, erre nagyon büszke. A zsebében ott lapul az ajándék. Gondolt a nagyobb gyerekre is, nagyon helyes, tisztelettudó, udvarias és nagyon jól tanul, kitűnő nyelvérzékkel megáldott fiú. Már tizenharmadik éves, szinte már felnőtt.
Minden elkészült. Lia bement a szobájába, rendbe tette magát, rakott fel egy kis sminket, elégedett volt azzal, amit látott. Amióta rendeződött az élete, két kilót hízott és kisimultak a ráncai. Amint kitekintett az ablakon megismerte a gyerekek kocsiját, éppen befordultak a beállóra. Igyekezett ki, hogy kaput nyisson, de Máriát nem tudta megelőzni. A távirányító már a kezében volt és már nyílt is a kapu. Megállt, boldogan. Az elsőbbséget átengedte Máriának, tudta, mennyire oda van a gyerekekért, és a kislány újdonság volt, hagyták, örüljön az alig egy hónapos picinek. Boldogan ölelte magához és vitte Liához, hogy gyönyörködjön ő is az új jövevényben. Lia megpuszilta a babát, majd kérte Máriát, foglalkozzon tovább a picivel, amíg ők beviszik a csomagokat. Ölelte a gyerekeket, dicsérte a menyét, szépen visszanyerte az alakját. Zoltánka serénykedett, pakolta a csomagokat. Nagyon örült, hogy neki itt is komfortos különszobája van. Hálás érte Mária néninek.
Míg a család a nappaliban beszélgetett, Mária apró szendvics falatkákkal megrakott kistányért adott mindenkinek a kezébe, a nagyfiú nagyon megéhezett, pillanatokon belül eltüntette a tányér tartalmát, Lia egy másikkal kínálta.
— Ebédig még újra megéhezel, egyél nyugodtan.
Zoli, a fia mosolyogva nézte az anyját.
— Anyukám! Te nagyon szép vagy! Régen láttalak ilyen boldogan mosolyogni.
— Nagyon jól is érzem magam, boldog vagyok, édes kisfiam, nem tudom mikor voltam ilyen jól. Megjöttek a papírok, jogerőre emelkedett a válás! Nagyon örülök, nem is értem magam, két éve élek itt és teljesen kicserélődtem. Nagyon megváltoztam! Megfiatalodtam!
Váratlanul a csengő berregése szakította félbe a kellemes beszélgetést. Zoltánka ugrott, hogy megy kaput nyitni, de az apja leintette.
— Te nem ismered itt a szomszédokat.
Lia felállt és örömmel mondta.
— Megjött Laci is. Teljes a létszám.
Kisietett és csakhamar sétálva jöttek be, Lia kezében egy orchideával. Az ügyvéd Máriához lépett és neki is adott egy szálat, és a következőt Ildi kapta, aki csak pislogott, látszott, hogy meglepődött. Amikor a pici lányhoz lépett, gügyögött neki és egy csomagocskát adott az anyukájának.
— A legfiatalabb hölgy sem maradhat ki, ezt most az anyuka veszi át. Zoltán, ti maradtok ugye, ma nem mentek haza, mert a férfiaknak is van meglepetésem, kint van a kocsiban, segítsetek behozni. Kis-Zoli kérlek, te is gyere, neked is hoztam valamit. Remélem, apádtól nem kapok ki érte.
Amint a fiúk kimentek, Lia felállt és indult a konyhába. Még szólt a menyének, a picit is hozza az ebédlőbe.
— Készítettem neki is egy jó helyet. Jobb, ha közöttünk van.
Mária egyből felvette a babát, és mint valami törékeny tárgyat óvón dédelgette. Ildi és Lia összenéztek és elmosolyogták.
— Nevessétek csak ki az öregasszonyt, nembánom, de nekem olyan élmény ez a csöppség, ki akarom élvezni teljesen. Ne is akarjatok megfosztani tőle, mert kemény dió vagyok.
A két asszony tiltakozott nevetve, dehogy akarják ők Máriát megfosztani az örömétől.
Az ebéd után — ami nagyszerűen sikerült, mindenkinek nagyon ízlett — Mária elővett két borítékot és Zolihoz lépett.
— Kedveseim — itt Ildire is rámosolygott —, arra az elhatározásra jutottam, hogy, mivel megajándékoztatok engem is két unokával, mind két gyereknek, Zolikának is és a kislánynak is adok egy alapot a továbbtanulásukhoz. Mire eljutnak az egyetemig, addigra elég szép összeg összejön, fedezni fogja a tandíjat. Remélem. Ti nyittok a gyerekeknek egy-egy számlát, és míg nem lesznek nagykorúak, addig gyarapodik minden hónapban. Laci gondoskodni fog róla, hogy havi rendszerességgel húsz-húsz ezer forint kerüljön a számlájukra. Ez az én halálom esetén is folytatódik, míg nem lesznek nagykorúak. Ez az én ajándékom. Fogadjátok szeretettel.
Zoltán tiltakozni próbált, de szóhoz sem jutott, Ildi pedig látta, itt nincs ellenvetés, felállt, odament Máriához, átölelte és elpityeredett. A meghatódáson túlesve Kis-Zoli kotnyelesen azt mondta:
— Akkor nagyon jól kell tanulnom, hogy tőkepénzes maradjak. Nagyon szépen köszönöm, Mária mama!
Most Márián volt a pityergés sora.
Asztalbontás után még a felnőttek maradtak, Mária vitte a szót.
— Van még egy bejelentésem, Lacival már megbeszéltem, Liával családot kaptam, én őt testvéremül fogadtam. Elmúlt két éve, hogy ismerjük egymást. Amim van ingó és ingatlan vagyonom, mindent Liának a nevére írattam, a szükséges anyagiakat letétbe helyeztem, csak az új tulajdonos aláírása hiányzik még. A papírokat az ügyvédek gyöngye intézte nekem. Hálásan köszönöm, Lacikám!
Lia csak állt egy ideig némán. Azután megjött a hangja.
— Nézd, Mária, én félek, hogy korai ez a nagy ajándékozás. Még sok minden történhet velem is. Te is meggondolhatod a dolgot, vagy találsz egy… — nem tudta befejezni, mert Mária erélyesen közbevágott!
— Én nem, Lia, én nem félek. Én már hetven éves vagyok, mondhatom úgy, hogy gyermektelen gazdag özvegy. Rokonaim nincsenek. Téged küldött a sors. Az az igazság, első látásra úgy éreztem, hogy benned egy testvért kapok, és neked van családod, ott van a fiad és az unokáid. Életem alkonyán talán körülöttem is lesz egy kis élet. Látod, nem csalódtam, ma nagyon boldog vagyok! Nekem nem lehetett gyerekem, nem tudom kinek a hibájából, így alakult. Elfogadtam, idegen gyereket nem akartam, mert Károlyom soha nem említette, hogy talán örökbe is fogadhatnánk. Nekem akkor elég volt a munka és a Károllyal töltött idő kielégített. Bejártuk a fél világot, soha semmiben nem szenvedtünk hiányt. Végül nagyon egyedül maradtam. Vannak barátaim, de irántuk nem érzem azt a testvéri érzést, amit irányodban. Lehet, hogy gyors, lehet, hogy kicsit ijesztő, de nekem már nincs olyan sok hátra, hadd élvezzem ki, azt az időt, amit lehet. Laci tud, tudott a tervemről, mert már régebben említettem neki, ha találok valakit, akkor neki is lesz egy kis dolga, mint ügyvédnek. Liám, kérlek, ne utasítsd vissza óhajom. Tekintsd úgy, hogy míg élek, a testvérem vagy én pedig a nővéred, és velem laksz, ha találsz kedvedre való jóravaló férjet, akkor nyugodtan menj férjhez, de ne költözz el.
Lia megborzongott.
— Isten őrizz, még egyszer! Nem, nem, szó sem lehet új házasságról! Most lélegeztem fel. Így jó, ahogy most van!
— Itt vannak az iratok, Liácska, itt írd alá, kérlek. Mária lerendezett mindent — nyitotta ki a megállapodást az ügyvéd, a jóbarát —, a hivatalos okmányokat majd hozom. A házat ismered, a többit pedig hivatali időben elintézzük. Szeretettel köszöntöm az új tulajdonost és háziasszonyt.
Megtapsolták!
Lia zavarával küszködött, de úgy érezte, neki is tud sütni a nap!
Legutóbbi módosítás: 2015.04.07. @ 18:21 :: Győri Irén
