H.Pulai Éva : A költészet napját ünnepeljük április 11-én

„Amikor verset ír az ember, / nem írni volna jó.” (József Attila)

 

 

 

 

 

Babits Mihály – Esti kérdés (Babits Mihály felolvasása)

 

 

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.

 

A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez.

 

1998-ban a költészet napját tizennégy költő úgy ünnepelte, hogy közösen írtak egy szonettkoszorút (a szonettkoszorú ugyanis 14 szonettből áll).

 

Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.

 

 

 

Juhász Ferenc:

Írás az ünnep szívére

 

A köd azt mondja: hol a fény?
A fény azt mondja: hol a zöld?
Az anyag így lesz költemény
s öröklét-nyája hömpölyög.
Az élő közös ég alatt
nemz, szül, sír, dolgozik, temet.
Az emberben mindig kihajt
űr-ágon csillag láng-tömeg.

(1988)

 

 

Versmaraton

 

 

 

12 órányi költészet az Arizona Stúdióban! Egy nappal az április 11-i Költészet Napja előtt, április 10-én délelőtt 10 és 22 óra között a Thália Színházban közel 100 költő olvassa fel saját verseit, amelyek a most megjelent ‘Év versei 2015’ c. antológiában is olvashatók.

 

A Magyar Rádió Zrt., a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös rendezvényén, amelyet ötödik alkalommal tartanak meg, Az év versei 2015 című antológia szerzőit ismerheti meg a közönség.

    A Versmaraton keddi budapesti sajtótájékoztatóján Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke kiemelte: egy ilyen jelentőségű rendezvény alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a kortárs írókra, a költészet, az irodalom fontosságára. Ezért, mint mondta, szívesen csatlakoztak a rendezvényhez, és jelentetik meg az MTVA felületein a Versmaraton és a költészet napja programjait.

    Tájékoztatása szerint a Versmaraton a Kossuth Rádióban, valamint a www.mediaklikk.hu/versmaraton oldalon is folyamatosan figyelemmel kísérhető.

    A délelőtt 10 órakor kezdődő, és este 10-ig tartó műsorról szólva Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az, hogy a költők személyesen, saját hangjukon, saját gesztusaikkal mondják el verseiket, kitörölhetetlen élményt adhat a hallgatóknak. “Találkozni a verssel és annak alkotójával személyesen, ez megmarad” – fogalmazott, hozzátéve: ez annak is óriási élményt jelenthet, aki nincs jelen a helyszínen, hanem csak hallgatja a költőket.

    Elmondta, hogy a Versmaraton programját az iskolai tanórákhoz igazították, ezért 45 perces blokkokban beszélgetnek a műsorvezetők a költőkkel. Az irodalomtanárok egy-egy tanórát is felépíthetnek erre az eseményre, az elhangzó felolvasásokra, beszélgetésekre. Vannak iskolák, amelyek a könyvtárban vagy az aulában kivetítik a műsort, így a gyerekek a nap folyamán bármikor belehallgathatnak.     Pintér Edina, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. tartalomfejlesztési menedzsere az MTI-nek elmondta, hogy az egész napos programra a középiskolásokat is várják a Thália Színház Arizona Stúdiójába. Mint hozzáfűzte, a 69 jelen lévő költő mellett további 15 felvételről szólal meg. Újdonságként említette, hogy idén a költők mellett műfordítók is bejelentkeznek a nagyvilágból.

    A programszerkesztő kiemelte, hogy a Versmaraton anyaga a rendezvényt követően is elérhető marad az interneten.

    A Versmaraton műsorvezetője, házigazdája a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. két munkatársa, Visy László és Kövesdi Zsuzsanna programszerkesztő lesz, ők irányítják az eseményeket a színpadon és a háttérben is. A beszélgető riporterek pedig rádiósok és a Magyar Napló munkatársai: Visy László és Kövesdi Zsuzsanna mellett Rékai Gábor, Sári László, Pásztor Zoltán, Markovits Ferenc, Pintér Edina, Zsille Gábor és Csontos János.

    Mint Kövesdi Zsuzsanna elmondta, a maraton végére a program betetőzéseként a költők egy-egy sorából megszületik majd A nap verse.

    Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója kiemelte: megtiszteltetés helyet adni a Versmaratonnak, a sok műfajban játszó színház számára nagy lehetőséget jelent az év friss verstermését bemutatni.

    Oláh János költő, író, a Magyar Napló Kiadó vezetője, a Magyar Napló főszerkesztője felidézte: Az év versei című kötet megjelentetésének ötlete 2002-ben született, arra gondoltak, hogy az irodalmi folyóiratok köré szerveződött irodalmi műhelyekre fel kellene hívni a figyelmet.

    2011-ben határozták el, hogy a kötet szerzőit megpróbálják rávenni arra, hogy a költészet napja alkalmából olvassák fel az antológiában szereplő verseiket. Azóta, öt éve zajlik a Versmaraton, az MTVA támogatásával, az élő magyar irodalom jelenlétére figyelmeztetve a közönséget – hangsúlyozta.

    Zsille Gábor költő, Az év versei 2015 című, április elején megjelent antológia szerkesztője kiemelte: az idei kötetben 103 költő 299 verse szerepel, amelyet 42 orgánumból válogatott. Hozzátette: nyomtatott formában és online megjelenő, magyarországi és határon túli magyar nyelvű lapokból is válogatott a 348 oldalas kötetbe.

    A kötet legfiatalabb szerzője a most 26 éves Lázár Bence András, a legidősebb pedig a tavaly 94 éves korában elhunyt Hárs Ernő. Emellett a 68 évesen elhunyt Tábori Ottónak is ez az utolsó szereplése a gyűjteményben – mondta a szerkesztő, hozzáfűzve, hogy az idén több év kihagyás után újra szerepel a kötetben Lator László és Gergely Ágnes, továbbá most először olvashatók az antológiában Marno János és Keszthelyi Rezső művei is.

 

Budapest, 2015. április 7. Doncsev Anrás, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főszerkesztője, Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Oláh János, a Magyar Napló irodalmi folyóirat főszerkesztője és Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója (b-j) a Magyar Rádió Versmaraton című rendezvényéről tartott sajtótájékoztatón a Thália Színházban 2015. április 7-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

MTI

 

Weöres Sándor verseinek kézirata

 

 

A költészet napja – Programok Budapesten

 

 

Bár a költészet napja, amelyet 1964 óta tartanak József Attila születésnapján, csak április 11-én hétfőn lesz, már pénteken elindul az évforduló előtt tisztelgő programsorozat. Április 8-án a Magyar Rádió, a Magyar Napló és a Magyar Írószövetség közös Versmaratonján csaknem nyolcvan anyaországi és határon túli magyar költő gyűlik össze, hogy Az év versei 2011 antológiában megjelent verseit felolvassa a Márványteremben. A helyszín egész nap nyitva áll az érdeklődők előtt, de az MR1-Kossuth Rádió is többször élőben kapcsolja a Versmaratont, az ott készülő hangfelvételekkel, interjúkkal pedig április 10-én és 11-én találkozhatnak a hallgatók.

 

     A Magyar Versmondók Egyesülete több helyszínen rendez programokat: Budapesten a Műcsarnokba várják szombaton a közönséget az Első Magyar Versszínházzal közös eseményükre, amely a magyar EU-elnökség alkalmából Európa költészete előtt is tiszteleg. A Lackfi János által szerkesztett műsort Galkó Balázs, Kinizsi Ottó, Lutter Imre, Bakos-Kiss Gábor, Turczi István, a Kávészünet együttes és több versmondó mutatja be. Gerendás Péter és az Aphonia-Sajtkukacz együttes ősbemutatóval, John Ridland amerikai költő, Petőfi, Márai, Balassi és Radnóti fordítója pedig személyes üzenettel lepi meg a vendégeket, és bemutatják a Keltsd életre… című új kötetet is, amelyet a versmondók egyesülete jelentetett meg.

 

    Vasárnap ünnepel a Vígszínház, ahol délelőtt 11-től magyar költők verseit hallgathatják meg az érdeklődők a társulat tagjai és meghívott vendégművészek előadásában.

 

    Aznap rendezik meg az első VersZene Fesztivált is, amely a kortárs magyar versek megzenésített változatait mutatja be. A Fogasházban 19 órakor kezdődő rendezvényen többek között Varró Dániel, Lackfi János és Juhász Magda megzenésített versei hangzanak majd el, a Radványi-Balog-Borzsák Trió, az Aphonia és a Tonett együttes, valamint Berényi György, a MacskaSzem, a Cirkusz-KA, és a Pécsi Marcell SzólóProjekt előadásában.

 

    A Ferencvárosban, ahol József Attila született és egészen az 1920-as évekig élt, szintén vasárnap indulnak a programok: a Ráday utcától a Gát utcai emlékházig, a Bakáts tértől a József Attila lakótelepig családi programok, koncertek, közös verselések, játékok, rajzkiállítások és művészeti akciók várják a közönséget. A vasárnapi Költészetnapi Családi Piknik keretében a Bakáts téren az Alma együttes ad koncertet, a Ráday Könyvesház pedig utcai verskiállítást rendez, amelyen bárki felolvashatja kedvenc – akár saját – versét. A HOPPART költészetnapi akcióval lepi meg a Ráday utcai éttermek, kávézók közönségét, a Dési Művelődési Házban pedig a Kaláka koncertjét hallhatják kisebbek és nagyobbak.

 

    A költészet napján, április 11-én József Attila szülőházában, a Gát utcában, valamint a József Attila-lakótelepen a költő szobránál koszorúzással tisztelegnek a művész emléke előtt. A Bakáts térre közös versmondásra várják a vállalkozó kedvűeket, a HOPPART pedig a 2-es és a 24-es villamoson folytatja költészetnapi akcióját, de több kiállítás, megemlékezés és koncert szerepel a programban, amelyet részletesen a www.kultucca.hu honlapon olvashatnak az érdeklődők.

 

    A Magyar Írószövetség a költészet napján Csepelen ünnepel, ahol Jókai Anna Kossuth-díjas író lesz a díszvendég. A 11 órai Béke téri fabokrétázást követően az írószövetség delegációja megkoszorúzza a Jedlik Ányos Gimnázium József Attila-szobrát, majd Jókai Anna ünnepi előadását hallgathatják meg az egybegyűltek az iskola tornatermében. Az esemény egyben nyitánya két írószövetségi kezdeményezésnek: a Rendhagyó Irodalomórák sorozatnak és a Tehetségkutató Klubhálózatnak, amelyeket valamennyi kerületben ki szeretne építeni a szövetség.

 

    A József Attila Művészeti Centrum hétfőn 13 órakor a Liszt Ferenc téri József Attila-szobornál rendez koszorúzással egybekötött megemlékezést, amelyen Görgey Gábor Kossuth-díjas költő mond beszédet, közreműködik Keres Emil Kossuth-díjas színművész és a Sebő Együttes. A megemlékezést követően a József Attila Klubban rendeznek kerekasztal-beszélgetést József Attila mondja 2011-ben címmel.

 

    A költészet napján az Uránia Nemzeti Filmszínház vetítéssel várja a közönséget: Jelenczki István Hagyaték – Emlékezés József Attilára című 2001-es filmversének alapját a költő hátrahagyott verseiből és töredékeiből összeállított “versfolyam” képezi Simon Péter előadásában.

 

    A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Závory Andrea színművésznő Egyenes labirintus című, Pilinszky János műveiből válogatott estjére várják az érdeklődőket.

    A Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol pénteken rendezik meg a 12. Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztivál fődíjasainak irodalmi emlékműsorát, a hétvégén pedig a Szépírók Társaságának VII. Irodalmi Fesztiválját, április 11-én József Attila levelezéséből összeállított műsorral emlékeznek a költőre. A Keleti István Művészeti Iskola növendékeinek előadásában József Attila, valamint József Jolán, József Etelka, Bőhm Hertha, Vágó Márta, Szántó Judit, Koronya Jolán, Eisler Klára és Kozmutza Flóra költőhöz írt leveleiből hangzanak el részletek.

 

    A Magvető Kiadó Kovács András Ferenc erdélyi költő Bohócöröklét című új verseskötetének bemutatójával ünnepli a költészet napját. A XII. kerületi Nyitott Műhelyben a szerzővel Margócsy István irodalomtörténész beszélget.

 

    A Gödör Klubban a Népszavalás címmel meghirdetett eseményen már kora estétől kortárs írók és költők szavalnak saját szerzeményeket, de bátor spontán jelentkezőket is várnak a színpadra. Az est végén a Sebő Együttes megzenésített versekből ad koncertet.

 

(MTI)

rodalmijelen.hu

 

 

 

 

Gyulán csütörtökön kora délután megkoszorúzzák József Attila szobrát, este 6 órakor pedig a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban irodalmi estet szerveznek. Orbán János Dénes József Attila-díjas költővel és íróval Kiss László író, a Bárka folyóirat szerkesztője beszélget – tájékoztatta az MTI-t Petróczki Gábor sajtóreferens.    

 

Az irodalmi est keretében értékelik és díjazzák a városi versíró pályázatra beérkezett mintegy ötven művet is. A versenyt általános és középiskolás diákoknak hirdették meg, akiknek a tavasz témakörről kellett írniuk 3-5 versszakos verseket – mondta Szabó Móni, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. munkatársa.    

 

A megyeszékhelyen pénteken 10 órakor kezdődik, és másnap 10 órakor ér véget a 24 órás versmaraton az Ibsen-házban. A Békéscsabai Jókai Színház által szervezett irodalmi fesztivált 2012 óta minden évben megrendezik, közéleti személyiségek, politikusok, ügyvédek, művészek, élsportolók, alkalmi társulások, iskolások és óvodások, azaz minden jelentkező elmondhatja vagy felolvashatja egy-egy kedvenc versét.    

 

A kezdeményezéshez idén csatlakozott Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Tímár Ella és Ferenczi Attila, a Fidesz önkormányzati képviselői, Ando György néprajzkutató, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója; Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója, Lonovics László képzőművész; Szűcs Csaba zenetanár és karmester, Elek Tibor irodalomtörténész, valamint Banner Zoltán költő, előadóművész, művészettörténész – tájékoztatott Ragány Misa sajtóreferens.    

 

A körösladányi művelődési házban április 10-én Szállj költemény címmel verses-zenés műsort rendeznek, amelyet Mohos Péter és Vígh György zenészek Ady Endre, Jókai Anna, József Attila, Petőfi Sándor, Pilinszky János, Sinka István, Hegyesi János, és Somlyó Zoltán műveiből állított össze.

 

A szarvasi Cervinus Teátrum rendhagyó módon, Csehov műveinek átiratával ünnepli a költészet napját szombaton, 17 órakor, a Romkocsmában. Kiss Csaba De mi lett a nővel? című drámájának alapját az orosz író nyolc műve képezi, amely egyetlen groteszk, komikus darabbá áll össze. A műfajilag férfimesének nevezett műben három vándorszínész (Szabó Viktor, Benkő Géza, Olasz István) elbeszélései fonódnak össze, s adnak hozzá újabb és újabb részleteket a titokzatos nőalak, Irina Bikulina kirakósjátékszerű arcképéhez, ám a titok, hogy mi lett a nővel, mindvégig nyitva marad.

 

Az újkígyósi Művelődési Házban vasárnap 17 órakor az operett, a musical és a nótairodalom legismertebb dalaiból válogat Oszvald Marika és Udvarhelyi Boglárka énekművész. A szervezők tájékoztatása szerint az előadásra nem szednek belépőt, csupán adománygyűjtő-ládát helyeznek ki.

 

 

József Attila:

[A költő olyan, mint a kisgyerek…]

 

A költő olyan, mint a kisgyerek,

vagy mint az első ember a lapályon:

két lábra állni próbál, hogy ne fájjon

apró mivolta, ne födje berek,

 

de lássa messziről, mi közeleg,

milyen isten rémlik a teljes tájon,

mily csönd szivárog, hogy üreget vájjon

alánk, mig eltölt gond és képzelet.

 

Ilyen a költő, különben hanyag,

elfeledi, hogy eleven anyag,

hogy törékeny és mindig elkel nála

 

a segitség, hogy kösse erős szála;

mint most, amikor Méltóságodat

illeti tőle hódolat és hála.

 

1936. dec.

 

 

 

Forrás:

MTI

irodalmijelen.hu

thalia.hu

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva