M. Laurens:
IDŐTLENÜL
Időtlen a tér, a rét, erdőben a rejtek,
törzseken ágak és azon számtalan levél,
miket az őszi szél pajkos gyermekként rezget,
s hiszi, hogy mutatóujja az égig felér.
Alant egy lélek halad, múltja országútnyi,
mi céltalan kanyarog: eltévedve jajong.
Bűzlő benzin füstjét a szürke égre hányva,
fáradt angyalok fújtatnak: egy sorban gyalog.
A lég is időtlen, a füst,a kén, a méreg,
szétmálló falakban léted sivársága vár,
mint örök időktől való hasztalan kényszer…
Varjú károg millió éve füledbe már.
Védelmezz hát engem, ha viharok szaggatják
lelkem, szoríts ágaid közé, mint még soha!
Ahol friss gally éled és kipusztul a gazság,
ott legyen lelkem időtlen: végső otthona.
( Pest – Buda 2015. március 7.- április 19.)
