Magam leszek tükröd párás homálya,
átélem a levegő simulását mélységes
rezdüléseiden át,
visszhangot ver tüdőmben
az ütemes lég.
Minden lelkek sóhaja voltál.
Ezért születtem veled, és általad…
végtelen csúcsokra emelsz újra, meg újra,
ahogy hullámzik tüdőd
erekkel átszőtt labirintusa.
Néhanap mikor nincs tér körülöttem,
és elfogy a lélegzetvételnyi erőm
rád gondolok, mélyen magamba vésve
azt az első, végtelen leheletet.
Legutóbbi módosítás: 2015.04.27. @ 15:19 :: Pál Abigél