Belém mártja körmeit a város,
lányok az utcán kacarásznak rám.
Feszülő blúz ring kerekded fényben,
befúj a szél a szoknyájuk alá.
Elnézem őket, őszülő kamasz,
-felszökik vijjogva bennem a láz-
egyik fekete, mint dús anyaföld,
másik aranyból font búzakalász.
Vágyaim vásznára így festem fel,
a férfi lélek ábrándokban él,
csapongva szárnyal kalandok után,
s ha el is bukik, győzelemről mesél.
Nézni se kell, szemem belül pásztáz,
mozdul a kéz, ahogy testükhöz ér,
számat a vágy sós íze kimarta,
erek karzatán dübörög a vér,
s mindent, ami szép: kéz, láb, arc, szemek,
megkóstoltat, mint akit megsebzett
néma gyönyöre, míg éhség gyötör,
s szomjúság kínoz kenyér s víz helyett.
Cédrus-testű NŐK, csipkék, illatok,
törékeny álom az üvegholdban.
Kihunyt a fény, a vérem körbejárt
börtöne falán, míg övék voltam.
Férfi bűnöknek hordom szégyenét,
s minden gyönyörűségét magammal,
hisz vágyak nélkül üres a világ,
test se élhet, a lélek is belehal.
