A sorsod ez,
véredből szült völgyek,
hegygerincek csapongó ölelése.
Hol üres, hol terített asztal,
mit érdemén szab ki rád,
vagy érdemtelenül.
Mélység és magasság,
csillagtipró út a végtelenbe.
Kiszáradt torok, visszhangtalan dal.
Térdre hullt csend, vagy kiáltás,
kapaszkodón talpon- maradásig.
Nincs más, egyszer lesújt,
másszor felmagasztal
a piedesztálig.
A sorsod ez,
külön-külön s együtt is.
Génjeidbe vésett útjelzők,
kanyarok, pihenők előtt,
hogy ne feledd soha, hol jársz,
mily erő vonz s taszít,
míg a hit benned megfogan,
hogy magadra találj,
lenn felemelő égi vágyként,
hogy másoknál több lehess,
s érezd a föld illatát
magad alatt, s tudd mindenkor,
honnan jöttél.
Hogy másokért fennmaradhass.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Seres László
