Lehajtott fejét húzza a bánat,
röpke álma a végtelenbe hullt…
Fonnyadó indák őrzik a vázat,
kísértetszárnyú lidérce a múlt.
Ujjai rácsán emlékek úsznak,
lázas elméje kutatja vadul.
Nekifut újra a rövid útnak,
kereng porában – és nem szabadul…
Illanó percek kongnak üresen,
villanó szikrák az üszök alatt…
Szürke hamuban mit is keressen,
nagy szerelméből csak pernye maradt.
Legutóbbi módosítás: 2015.04.21. @ 21:38 :: Szepesi Zsuzsanna
