fellobban a hajnal hasad a fény az idő
mozdulatlan fekszik közénk csak
a hangok cserélnek helyet egymással
szádról olvasom a szeretést
betűnként kódolom bőröd alá csontjaidba
oda vissza véráramlatok lassú zúgásába
összegyűrt csöndek alatt lélegeznek
a szavak összehajolt ágasbogas
színtereken ráncos homlokú hegyek
mögött sűrű ingoványban keletről
nyugatra délről északra napkeltétől
napnyugtáig mélyből magasba
kitakart álmainkban fényeket
gyújt egy gyermekarcú isten
egyszerre van jelen minden közel
és távol csillagképek elmosódó rajzai
közt földön égen üres tereket betöltve
sebbel lobbal zajjal csenddel lehunyt
szemmel hintázva a remény karjaiban
halkan felszakadó gyönyör elbújni
szemed kéktavában édes tavaszt lopni
szádról kiszámolni az ölelésekből
hány éj a valóság hány nappal az
ébredés és ebből mennyi a szédület
s mennyi a szerető ringató vágy
