Lassan araszol a víz,
lenn meredek a part,
fenn, szárnyak.
Zölden fénylik a háta
a napban
egy rózsabogárnak.
Szürke az ég lenn,
feljebb kék,
s ahogy szállnak a szélben
a nyárfapihék,
úgy futnak az évek,
nincs menedéked más,
csak az élet,
bár nem hiszed már el
a régi meséket,
gyúlnak és hunynak
benned a fények.
Tiszta, metsző álomkeringő
ami maradt.
Fel, fel megint,
aztán vissza.
Keresed magad.
Legutóbbi módosítás: 2015.04.28. @ 12:25 :: Takács Dezső