Apáti Kovács Béla : Kislány horgászbottal

Nyomtatás

— Hová mentek, fiúk? — kérdezte Vanda idősebb testvérét és barátját.

— Horgászni a folyóra.

— Veletek mehetek?

A két kölyök összenézett és elnevették magukat.

— Minek? A lányok nem tudnak horgászni. Különben is nincs horgászbotod, akkor meg, hogy akarsz horgászni?

— Látom nálad két bot is van. Az egyiket kölcsönadod nekem — mondta Vanda a testvérének.

— Szó sem lehet róla — mondta az. — Te csak maradj itthon és játsszál a babáiddal!

Ez nagyon elszomorította a kislányt. Sírva futott a nagyapjához.

— Nagypapa, a fiúk nem engedik, hogy elmenjek velük horgászni. Pedig úgy szeretnék én is halat fogni…

Az öregember megsajnálta a pityergő kislányt és mondta neki:

— Majd mi ketten elmegyünk horgászni.

— De bátyus elvitte mindkét horgászbotot. Mivel horgászunk?

— E miatt ne fájjon a fejed! Csinálunk egyet, és meglátod, lepipáljuk vele a két gézengúzt.

— Csinálunk? — ámult el a kislány és a csodálkozástól majdnem leült a földre. — Hogyan kell? Nagypapa te tudsz csinálni ilyet?

— Naná, hogy tudok. Amikor annyi idős voltam, mint ti, mindig magunk készítettük. Ha jól tudom, a fészertető alatt van egy jó hosszú bambuszbot, a házban találunk parafa dugót is. Kérünk a tyúkanyótól egy tollat, ez lesz az úszó…

— De kell zsinór és horog is — vágott az öreg szavába Vanda. — Ezeket honnan szerezzük be?

A nagypapa elnevette magát és megcirógatta a kislány buksiját.

— Ezt is megoldjuk. Van nekem a fiókomban erre a célra eldugott damilom, jó hosszú. Éppen akkora, ami nekünk kell.

— De horgot, amit a damil végére kötünk, honnan szerzünk? — türelmetlenkedett megint a kislány. A boltunkban ilyen nem kapható. El kell érte utazni a városba. Testvéremnek is onnan hozta édesapám.

— Nem kell nekünk bolti áru — nyugtatta meg a nagypapa Vandát. — Öreganyád varrós dobozában találunk gombostűt. Ügyesen meghajlítjuk és már kész is a horog. Már csak a damil végére kell kötni. Meglátod, mindez gyerekjáték, tíz perc alatt elkészülünk vele.

Vanda hitte is meg nem is, amit az öregapja mondott neki, de azért lázasan várta, mi fog az egészből kisülni. Az öregembernek igaza lett. Olyan gyorsan elkészült a horgászbottal, hogy a kislány még csak remélni sem merte. Elismerőn nézte a horgászbotot, amit nagypapája fabrikált néhány perc alatt. De mintha valami még hiányzott volna róla. Ezt a kislány is hamar észrevette és mondta is a nagyapjának:

— Nagypapa, Peti botján még volt valami. Tudod az úszó és a horog között, ami lehúzza a víz alá.

— Hogy te milyen okos vagy! — dicsérte meg az öregember az unokáját. — Egészen megfeledkeztem az ólomról. Mindjárt keresek is néhányat, amivel kiegyensúlyozzuk, és akkor már valóban készek is vagyunk. Már csak gilisztát kell ásni a trágyadombnál.

Amikor ezzel is megvoltak elindultak a folyóra.

A két fiú messziről nevetett, amint meglátták a kislányt a hatalmas horgászbottal.

— Mi van Vanda? Mit akarsz azzal a dióverő póznával? Még nem érik a dió.

A kislány nem tudott mit válaszolni a csúfolkodásra, ezért nagyapja sietett a segítségére:

— Majd meglátjuk, ki nevet a végén.

A fiúk továbbra is kuncogtak, gyakran oldalra sandítva Vandára. Valójában még egyetlen halat sem fogtak. Pedig már jóval előbb a folyóhoz értek, mint a kislány és az öreg. Nem akartak kapni a halak. Még csak mozdításuk sem volt. Pedig mindenféle praktikát bedobtak. A horgászbotjaikra sem lehetett panaszuk, sok gyerek megirigyelhette volna őket.

Vandának nagypapája mindent szépen elmagyarázott, mit hogyan kell csinálni, hogyan helyezze fel a csalit, hogyan dobja be a horgot a vízbe. A kislány figyelt. Az első bedobás kicsit ügyetlenül sikerült. Ellenben a második próbálkozást még a pofi horgászok is megirigyelhették volna. Igaz mindez csak részsiker, ha nem mozdul meg az úszó. Nincs is annál nagyobb öröm, amikor azt elkezdi húzni lefelé valami. Sajnos a mai nap, eddig ilyenfajta örömökben sem a fiúknak, sem a kislánynak nem volt része. Csak ültek a folyóparton és lesték a vizet.

Vanda lassan kezdte unni a horgászatot, és tekintete a víz fölött kergetőző szitakötőket nézte, amikor nagypapája oldalba bökte és súgta:

— Vigyázz, valami mozgatja az úszót!

A mozgatás egyre erőteljesebb lett és végül egy gyors mozdulattal víz alá került az úszó. A damil megfeszült, sőt még a bot is meghajolt. Talán, ha az öregember nincs ott, a kislány ki sem tudta volna emelni. Egy nagy, méretes hal ficánkolt a horgon.

A fiúk ámulva nézték a zsákmányt. Egy kis idő elteltével lekicsinylőn megjegyezték:

— Véletlen volt. Még egyszer úgysem tudná megismételni. Majd mi megmutatjuk, hogyan kell igazán halat fogni.

A hal belekerült a szákba és jöhetett az újabb próbálkozás. Most már a kislány is nagyon izgatott volt. Minden ina megfeszült úgy leste a vizet és szünet nélkül azon imádkozott, bárcsak sikerülne egy másodikat is fognia. Úgy látszik imáját meghallgatták az égiek. Nem telt el öt perc, újabb kapás volt. Ez a hal talán még az elsőnél is nagyobb volt. Most is a nagypapa segített kiemelni. A horgásztársak már megszólalni sem bírtak, annyira irigyelték a kislány sikerét. Maguk közt dünnyögtek valamit, de azt rajtuk kívül senki sem értette. Vanda nagypapája kezével méregette a kifogott halakat.

— Ezekből már egy finom vacsora kitelik — mondta. — Talán ideje lenne mennünk, és megkérni öreganyádat, hogy készítse el nekünk vacsorára.

A kislánynak is tetszett az ötlet és szedelőzködni kezdett. Még mielőtt elhagyta volna a partot odaszólt a két horgászó fiúnak:

— Sok sikert, horgásztársak! Holnap újból eljövök és megtanítalak bennetek horgászni!