Régimódi álmodozó vagyok.
Esedező, nyíló
ajkakkal bámullak,
érzem, ahogy a bőröm
fuldokol a pírban,
amelyben ringatlak.
Ha moccanni mersz
a feszültség elpattan,
és sós ízű patakban
kiömlik fájdalmam.
Sebzetten végigmérem
lesütött tekinteted,
gondolataimmal letépem
magunkról a keretet.
Szorításból felengedő tüdőnk
levegőt kortyol mohón,
indulatot, vágyat nyelünk
izzadtságtól csillogón.
Ereinkben újra
őrült keringésbe kezd a vér,
most már mindent szabad,
most már minden ér.
Pupillád izzását büszke ajkam hűti,
oroszlánhomlokunk egymáson simul,
felhő ízű vágyunk egymás csókját űzi,
S e véghetetlen szomjunk soha nem csitul.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.16. @ 12:00 :: Bihari Csilla Rózália
