Böröczki Mihály - Mityka : Az égigérő fa

Nyomtatás

                                 Régente volt olyan szilajpásztor a Nagykunságban,

                                 Aki 30 esztendeig sem volt városban.

                                 „..nem jártam s kőtem én a várason még soha..”

Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,

annak kilenc ága, annak kilenc ága,

mindenik egy erdő, mindenik egy erdő,

tetejetlen csúcsán lakik a Teremtő,

derekán, derekán földiek világa,

gyökerén a pokol feneketlen szája,

kígyók-békák-gyíkok éjsötét országa.

            Csöpp volt a táj, alig pár láthatárnyi,

            így onnan nézve istenesen véges,

            de tündér-álmok röppentek az éghez,

            és föl-le kezdett hiedelmük szállni.

Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,

elragadtatódott  táltosok tanyája,

minden-mag gyümölcse, csudálatossága,

elhagyódott lelkek révült bolyongása,

sámándob sikoltoz, riadalom csöndül,

a szív megrejtőzik, kicsi lélek pöndül,

és jönnek a hangok őrajta körösztül.

               És nőtt és nőtt a sírig mozdulatlan,

               felhők fölé, az isten-bírta égig,                            

               a jaj-fekete feneketlenségig,

               és hetedhétszer halt a halhatatlan.

Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,

planéta-istenek világ-anya háza,

aranyvár, ezüstvár, rézvár csillogása,

tűz-táltos lovaknak patadobogása,

sámándob sikoltoz, riadalom csöndül,

a szív megrejtőzik, kicsi lélek pöndül,

és jönnek a hangok őrajta körösztül.

               És így lett napnál tisztább, holdnál is szebb,

               világ közepe, köldöke a földnek,

               öröm magassa, kútja a gyönyörnek,

               és csodafa, mert túlélni segített.

Eső bugyborékoljék,

szél fenn, lenn nyugodjék,

ember szűre, jószág szőre

hadd ázzék.

Holdas fa, napos fa, sámánfa, világfa,

lappangó értelem garabonciása.