Hidd el!
Annyira igyekszem elengedni téged,
de ez a végtelen melankólia,
akár a szitáló eső,
vagy üres termek faláról visszaverődő,
távoli zongoraszó,
mindenhol utolér.
Kővé vált bennem
a szeretni akarás,
és hiába futok.
Az ég is hiába kék.
Hiába kerget vadul a szél is
rongyos felhőket,
az én hajamból
nem tudja kifújni illatod.
Még az ízed is számban maradt.
Nem érted?
Testem az otthonod!
Választalan koldus,
tetovált szívű vagyok.
S csak a reménytelenség
tapad
bőröm minden
négyzetcentiméteréhez.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.04. @ 12:00 :: Grin Sándorné
