…tűröm, Isten,
hogy keresztet raksz rám.
Pontosan tudod, mit bír
egy váll, de felsorolom
másnak, az én keresztem
miből áll: hiányból, bőn mérve,
kifosztott létbiztonságból,
kopott otthonból, meg nem
becsült értelemből,
értelmetlen becsületből;
de már nem él Veronika*,
és nincs orvosság,
sem kendő, vagy bármi,
ami enyhítené az izzadást.
Csak miattad viszem.
Hiszem, hogy bennem hat neved,
mikor térdre rogyok,
s felemelném hangom én, ki
nem néma, hanem hangos
a köpönyegforgatók miatt,
mert nem szemmel,
szívvel lát.
Csak miattad könyörgöm,
hogy “Kérek még, adj!”
Legyen igazságom:
ok nélkül nincs zokogás.
Persze, halandó-hegem
sosem lehet olyan szép,
mint egykor tiéd,
nem zavar,
nem irigylem,
csak köszönöm, míg
él bennem az ima,
testem van, mi takarja,
s lelkemig ér az érintés,
mi életben tart…
Tőled ered.
Csak miattad érzem
áldásnak, amit okultam,
hogy a születés halál,
de hajlottan is szép íve hátnak,
ránca arcnak, hiszen
az út végén hozzád juttatnak.
Ezért én is, ki születtem,
majd hozzád halok.
Csak miattad.
Egy napon.
(2015. május 2.)
* Egy Veronika nevű hölgy megsajnálta utolsó útján a saját majdani keresztjét vivő Jézus Krisztust, aki már éppen eleget szenvedett, mielőtt a keresztre feszítették volna. Az utcán korbáccsal hajtott, vérző ember látványa megindította a nőt, és amikor a menet odaért melléje, Krisztus térdre rogyott. Veronika a kendőjét Jézus arcára szorította, hogy felitassa verejtékét és vérét.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.13. @ 11:12 :: Pilla S.M