Korhadón reccsen a száraz ested,
a fény ölébe ült le egy parány
másodpercnyi kamasz pattogás.
Csak elmémben ölelem a tested.
Ma csak szokásnyi homály a hang,
az óramutatók hegedülnek,
majd az ős-dallam ernyedni kezd.
Emléket zúg, egy messzi harang.
Egy tükör sarkára pattanó fény,
olyan, mint egy névtelen csillag,
ott nem ragad, tovább áll, itt hagy.
Álmában ring a hullámok tetején.
Hozzád szólok, …mintha itt lennél,
íriszemben ég édes mosolyod,
és mintha felém dobnád lég-csókod.
Füst, kávé, nélküled vág a csend-él.
Mintha most jöttél volna, …érezlek,
hideg burok a ház kő-magánya,
csak veled tágul e tér varázsa.
Folyvást vedli az idő a perceket.
Szél híján fodrát veszti a tenger,
fény nélkül sötét a mészkő szikla.
Könnyszedő felhők szentelnek sírva!
Érintésed kell, mint éhségre szeder.
——————————-
Mi a tárkonyos-tejszínes csirkeragu leves lényege? Mitől lesz az, ami? Tárkony. Alapvető. Tejszín. Alapvető. Sárgarépa. Alapvető. Csirke. Alapvető. Stb. De ha mindezeket fogom és összedobálom egy tálba, leöntöm vízzel, leves lesz? Nem. Pedig összeszedtem hozzá mindent.
Valami ilyesmit látok nálad: összeszedtél néhány lényeges és elengedhetetlen dolgot, amitől művészi, netán költői lesz az írás, és összedobáltad egy szövegbe. Van benne minden. Jó dolgok vannak benne.
De!
“korhadón reccsen a száraz ested” – Már eleve a kép nem tiszta, ami korhad, az már nem nagyon reccsen, hiszen a korhadást előidéző gombák legyengítik az anyagot, nem tud reccsenni, de nem ez a legmarkánsabb probléma, hanem az az ártatlannak tűnő névelő ott középtájt. A száraz ested. Miért oda az az “a”? Mikor van funkciója egy ilyen a-nak? Elmentem boltba, és a piros táskát vittem magammal. Elmentem boltba, piros táskát vittem magammal. A második variációnál lényegesnek gondolom, hogy a táskám piros volt. Az elsőnél azt gondolom lényegesnek, hogy vihettem volna másmilyet, zöldet, kéket, kockásat, de én a pirosat vittem. Mivel az olvasó számára ez sokat nem jelent, a következő sorban meg kellene magyaráznom, hogy a pirosat, mert… Szóval mi a helyzet ezzel A száraz esttel? Semmi. Ugye? Akkor miért van előtte az a névelő? A szótagszám miatt erőszakoskodunk? De hisz nem is tartod. Ha végigszaladok a versen, bőven találok még ilyen feleslegeket.
Azután: “Ma csak szokásnyi homály a hang/az óramutatók hegedülnek” – milyen nagyszerű is lehetne, remek, szokatlan, abszolút egyedi képsor, azonban nincs értelme. Összerhordtál ide mindent. Szokásnyi homály. Homály a hang. (Csend.) Óramutatók hegedülnek. Hökk. Ez viszont nem csend. És ha képpé teszem, megbontja a dermedtséget.
Kérdezem tehát, hol itt a vers(tan)? Hol itt a vers? Valaki írt, de hol a költő?
Nagyon-nagyon elégedetlen és csalódott vagyok. Sorra látom, hogy itt jelensz meg, ott jelensz meg, törsz előre, törnél föl, de hol van az a föl, kedves szerző? Mihez képest van? Örvendetes, hogy ilyen szép utat találtál magadnak, de ezen az úton neked magadnak is szépnek kell lenned. Ha követnek, követendőnek kellene lenned. Tudással. Alázattal. Holtig tanulással.
Ez utóbbiak megvalósításához kívánok eredményes, jó munkát. NHI
Legutóbbi módosítás: 2015.05.01. @ 07:41 :: Radnó György