Felriadtam arra a neszre, amikor az
éjszaka behúzza maga után az ajtót.
A huzatban fodrozódó paplan arra
a pillanatra emlékeztet,
amikor először láttam meg a tengert.
Az ég és a víztükör éppen szeretkeztek,
és én láttam a felhőket később megszületni.
A felhők azóta felnőttek, de sokszor meglátogatnak,
különösen amióta Londonba költöztem. A függöny
redői között csendes kékségben lopódzott be hajnal,
és csak napfelkelte illata ragyogta be a szobát.
Talán ugyanazt álmodtuk ma éjjel,
mert alabástrom karod ösztönösen magához
ölelt, akár a hullámok. Összetartozunk – mondtad
tegnap éjjel, épp, mint a tenger és a part
öntudatlan vágyakozó morajlása,
az én gyerekkorom végtelen boldogsága.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.23. @ 23:59 :: Vőneki Adrienn
