Nehéz a döntések súlya,
és a ráhallgatás is.
Mázsás terhét cipelem
évek óta.
Apád talán megérezte
az elkerülhetetlen véget.
Félárván születni
Isten csapása
lett volna,
és te biztosan
vigyázni akartál rá,
hogy ott fenn
ne legyen olyan egyedül.
Lettél a fény az
alagút végén,
amelybe te léptél először
– hangtalan sikollyal.
Karmád el sem kezdődött
és már véget is ért.
Beteljesítve –
mondanák a bölcsek.
Ám, velem ki foglalkozott,
hogy mit érzek és élek át azóta is?
Hányszor, de hányszor
hagyta el ajkam,
a fájdalmas kurva istenit.
Gyenge voltam,
mikor erősnek kellett volna lennem
és erős, amikor gyengének.
Már elviselem,
de örökre érezni
fogom gyötrelmét,
amiért nem hagytam,
hogy megszülessen
a megszülethetetlen…
