viharos Szent Iván éj
Koosán Ildikó
…nem tudom hány aranyló lombfény csillogott,
alkonyba hány aranytó-tükör temette a lemenő Napot,
balzsamos esőillatot kavart a Szél, s az elhagyott
utcák titkait, amerre lompos lépte végigballagott;
majd táncra perdült, tombolt hajnalig, nekifeszítve húrjait
széles jókedvvel, harsogó zúgással mulattatott, mint akit
megbabonáz a szent iváni éjjel; robajjal szűk utcákon át
szökött, rejtett térközök mögött perceként osztva fel magát
üstökös-ívű villámfény zeg – zugába, loboncos, talányos
kék-vörös máglyaláng élein járva, míg ünnepelt a város…
Csak álltam ott idegenül, zárt fényterű parány, homok-
szem, homokórányi léttel, a réten egymagam-álltam ott…
és felderült az ég! lelkemben ösvényre lelt győztesen a rég
feledett hit, napisten-legenda – őstitok: Stonehenge, a még
kultikus oltár; a Kezdet és a Vég…a felkelő Napot vártam ott,
a fénylényt, varázslót, főpapot,- én, egy napistenhitre kárhozott…
2009
Legutóbbi módosítás: 2015.06.23. @ 12:29 :: Koosán Ildikó
