Szokásaim mára egyre többen
és elfeledem, amit tudhatok;
szemem a távolból kitöröltem,
keretezem, üveg és úgy hagyom.
Nem bontom fel cukrom masnis burkú
rutinpapírját, úgy szopogatom,
így is bomlik, még ha lassabban is –
az élet cukorbetege vagyok.
Érzékeim hajnalban mint régen,
de több lesz minden nappalban a nap –
rést keresek az ébrenlétekben,
tegnapelőtt zúg félálmaimba..
Szótárlapjaim összeragadtak –
alig-szókkal is ugyanazt mondom,
elvárom bárkitől, hogy megértsen,
de ha értetlenkedik, mosolygok.
Jól elvagyunk Én és Távozóban;
jöttöm figyelni nem tudtam, s pótlom.
2015.06.07.
Legutóbbi módosítás: 2015.06.07. @ 20:24 :: Petz György