Mérgesen vicsorog most rám az éj.
Már megint, Istenem?
Nem látod önző durvaságát,
mi kínt ébreszt lelkemen!?
Mellém fekszenek konok árnyai…
– Oly szűk a helyetek…
Nem bánják, ha morog az idő,
hogy: közel van végetek.
Zavartalan vicsorog rám az éj.
Nem igaz, hogy nem fárad.
“Sikoltok: fény”, merre Hajnalod,
enyhíts bennem a lázat!
Hiányolom régi bátorságom.
Nélküle reszketek.
Újabb világot vágynék. Tükrén
“éber-manó sereg”et,
ki nevetve győzi meg bennem, az
alig élő reményt.
Így: lélegezz, s napjában egyszer
sem kell utánozz kevélyt;
ki álmot sző, de más, puha kékből,
s rá szivárvány ajtót…
…lánc nélkülit, csak nekem készet,
túljára boldog alkonyt.
(2014. június.
Újraírva: 2015. június 1.)
© Pilla
Illusztráció: google
Ady Endre, Álom álom helyett c. verse után szabadon. Az idézett részek, ebből a versből részletek.
Legutóbbi módosítás: 2015.06.02. @ 13:33 :: Pilla S.M