Anyám hajára úgy talált a fény,
ahogy padokhoz ért a méla csend.
Pihenni tért imáival szegény,
az ágya csendes, asztalán üzent:
Ne sírj utánam, árva magzatom:
ahogy fiad hajol karod közé,
szerény igém az Úr elé rakom;
az éltem árulás se mérgezé.
Ne félj, magára nem marad remény,
ha szádon emberül fakad panasz.
Nemes szavakba rejtezett erény
virága lesz nekünk fehér tavasz.
Anyám szemére álom úgy borult,
ahogy kereszt előtt zokogtam én.
Felettem égi lámpa fénye gyúlt –
s egy angyal ült a csipkeláng tövén.
Legutóbbi módosítás: 2015.06.02. @ 20:47 :: Zajácz Edina