Egymásba folynak a másnapok,
néha úgy üvölteném: Szabad vagyok!
– a rabszolgák között.
Én a megváltást várom,
hogy megváltsanak.
Mindennap megbizonyosodom a létről
a tükörben, hogy létezem:
meg van a fejem, lábam, arcom és kezem.
Én létezem,
de vajon te is létezel?
Vagy ez is csak egy álom,
amit mindenki úgy játszik, ahogy akar.
Engem mégis miért fog le annyi kar?
Hittem, hogy élni oly könnyű,
mint levegőt venni,
de én zihálva kapdosom.
Néha úgy érzem,
mint egy érzés, elfogyok,
és nem hagytam nyomot.
Legutóbbi módosítás: 2015.07.16. @ 10:11 :: Ács RIchárd
